Szilveszterkor

Fagyos idő költözött a légtérbe,

az emberek gyülekeznek a térre.

A színpadon már hívogat a zene,

óév búcsúztatásnak van ideje.

 

A forralt bor is megtette hatását,

elfeledteti az év búját, baját.

Várjuk a titkos jövőbeli csodát,

mi elviszi a mindennapok gondját.

 

Utolsó élmény most ebben a percben,

mutatók táncolnak tizenkettesen.

Ekkor megáll mindenki a mámorban,

pezsgős poharak csendülnek kánonban.

 

Vallomások, fogadalomtételek,

én a tettrekészség mellett érvelek.

Legyen mindenkinek szerencsés éve,

boldogságot hordozzon a szívében!

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »

Ki is vagyok én?

  Csak egy szkafanderbe zárt szelíd pillangó, Kinek szívét most elrejté a zimankó. Ki Ady, Babits és Radnóti függője, Pont az, ki saját története főhőse.

Teljes bejegyzés »

Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »