Ég a bánat

Kezem között ég a bánat,
könnyes szemmel szaggatom a
hamuban sült pogácsákat.
Szívem szakad – Mikor látlak?

Húz a bánat, húz a bánat
– Maradnék tán rabszolgának?
Hamis beszéd hangja fáraszt
Jézusunkkal prófétálnak

Pénzváltókkal paroláznak
Plakátokról kiabálnak
Az ép észnek, fittyet hánynak
Soros-bérencnek kiálltnak

Szebb jövőnket adják most el
Igaztalan, hamis vádak
Szolga népnek, haza nem kell
Migráns leszel! – odavágnak

Édesanyám, én elmegyek
Bús szívemmel Isten vezet
Áldásodat add hát, kérem
Hogy az Isten megsegítsen

Bűnben izzik a feszület
Hogy az Isten rogyassza meg,
Mindet, aki meggyújtotta
És aki a tüzet fújja

Üszök rágja, csontja törjön,
Átok fogja, zárja börtön
Szent Léleknek igazsága
Szebb jövővel szökjön szárba

Add pogácsám tarisznyámba
Mennem kell a nagyvilágba
Ha ragyognék, ne higgy annak
Hamis a fény, amit adnak

Magyar szívvel, idegenbe
Világpolgár leszek benne
Mire magyar, aki senki?
Büszkén, mellett kell döngetni

Hangos szóval magyarkodni
Magyarosan, acsarkodni
Minden nemzetet utálni
Egymás torkát is elvágni

Tengeren túl, árva lelkem
Csak segítsen meg az Isten
Köd előttem, köd mögöttem
Letagadom honnan jöttem

Bánatosan tarisznyáztam
Szebb jövőért kiabáltam
A szívemet beletettem
Pogácsádat úgy sütöttem

Reményt vesztve imádkoztam
És zokogva csomagoltam
De az Istent arra kértem
Hazám újra hozzá térjen

Megjelent: 2018 Kézen-fogva antológia 86.o.

http://mek.oszk.hu/18700/18770/18770.pdf

 

Deák Mária
Author: Deák Mária

Deák Mária az Irodalmi Rádió szerzője. Az írás számomra a hétköznapi kreatív önkifejezés azon módja, ami boldogabbá tesz. A Gerecsében élek, szociális területen dolgozom. 2015. májusától írok rendszeresen amatőr szerzőknek szóló webes felületen.Több antológiában jelent meg versem és prózám.  A Holnap Magazin szerzője és az Irodalmi Rádió, alkotó közösségének tagja vagyok. 2017. júniusában a Holnap Magazin gondozásában jelent meg Tündérlabda című verseskötetem. Net kötetemet Kötöny vére címmel az Irodalmi Rádió készítette. A szerző netkötete az Irodalmi Rádió szerkesztésében:Kötöny vére

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Most is időszerű. Mintha örvényben küszködnénk. Az pedig veszélyes!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ők néznek

  Ők néznek Ők néznek rám. S én visszanézek. Túl élőkön, túl a meséken. Álnevük halkan rám tapad, mint árny az égen – megmarad. Szívem

Teljes bejegyzés »

Az erdő csendje

Szabó Edit : Az erdő csendje Nem akarok hinni a szememnek ! Tarrá vágott farönkök között megyek, kopaszra vágott sinylő dombok zöld nélkül Hová lettek

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Várni (hat haiku)

Rózsa Iván: Várni (hat haiku) tehetetlenül mennyei mannára vár – álszent állapot semmit sem tenni ám megváltást elvárni – kényelmes dolog tudom hazajössz nem kell

Teljes bejegyzés »

Csak egy arc

Csak egy arc a tömegben: Ez most a szerelem nekem! Arctalan arcátlan arcok, Közönyös lélek-harcok! Fekete emberek méla serege: Úgy hiányzott élet szeretete! Akartam, hogy

Teljes bejegyzés »

Odakint megvárlak

Mindenki ott zsong körülötted, ezért távolabb maradok, pedig akadna zsebkendőnyi hely, amit a tömeg véletlen meghagyott.   Elnézem a boldog mosolyod, a szemed csillog szüntelen,

Teljes bejegyzés »