Egyensúlyban tartom magam,
Nem töröm szét vastag falam.
Hiszem egyensúlyban van,
Kitörtem a követ mely felborított,
Néha másfelé taszított.
Van aki felemel.
Nem mással mit szívével,
Tekintetében ott a dobbanás,
Körbevesz a sok útitárs.
Szinte már minden más,
Elsodor az áradás,
Úszok velük együtt ,
Az egyensúlyom felvette a kesztyűt,
Már nehéz kihúzni a talajt alólam.
Táncolok az egyensúllyal,
Fülembe cseng a dallam,
várom a suttogó szavakat,
Ölelő gyengéd karokat,
Melyek mindig nyitva állnak,
Mert már más a társaság,
Elrepült a bizonytalanság,
Nem keresem őt,
Mert ha egyensúlyban vagyok,
Sokkal jobban telnek a napok.
2021. Február. 12.

Author: Toldi Gábor
Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...