Húsvéti mese

Húsvéti mese

Erdőn-mezőn sürgés-forgás,
nyuszi szalad, füle kockás,
nagy gondban van most őkelme,
eltűnt egy tojás reggelre.

A legnagyobb, és legszebb volt,
rá margarétákat rajzolt,
csodálta is a telihold,
– csak nem ellopta egy kobold?

Ez volt az ő szíve csücske,
nem mehet a terve füstbe,
egy kislánynak festegette,
aki őt úgy szeretgette.

Nem is olyan régen történt,
eltalálta lábát töltény,
akkor talált rá a lányka,
bevitte gyorsan a házba.

Orvost hívtak, gyógyítgatták,
kedves hangon szólítgatták,
simogatták, kényeztették,
gyógybalzsammal kenegették.

Hamar beforrt nyuszi lába,
visszamehet otthonába,
de a kislányt nem felejti,
merre laknak meg is jegyzi.

Azért festett még egy tojást,
hogy húsvét vasárnap korán,
elvigye a jó barátnak,
letegye az ablakába.

Szomorú most tapsifüles,
sok ismerőst is felkeres,
segítsenek megtalálni,
kerek erdőt körbejárni.

Harkály kopog, hírül adja,
mindenki figyeljen, hallja,
akik látják a kék tojást,
hogy, merre van,- gyorsan mondják.

A nyuszi, csak ámul-bámul,
vigasztalják,- megtaláljuk,
és mire a nap lemenne,
a jó hírrel megjelennek.

Meg lett a szép hímes tojás,
nem látszik rajta karcolás,
elgurult a szedtevette,
kökénybokor elrejtette.

Tapsifüles nagyon örül,
ki-kiles a tojás mögül,
viszi már a kicsi lánynak,
derű legyen ott a házban.

Kristófné Vidók Margit
Author: Kristófné Vidók Margit

Kristófné Vidók Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Kristófné Vidók Margit vagyok, 1954. 10. 23-án egy alföldi kisvárosban, Kalocsán születtem. Pár évet tanyán laktunk, ami örökre meghatározta a viszonyomat a természethez és állatvilághoz. Életem legkülönlegesebb időszaka volt, ami emlékeimben mindig is a legszebb marad. Iskoláimat Uszódon, középiskolai tanulmányaimat Baján kezdtem, majd egy családi tragédia után Budapesten folytattam, ahol a munka mellett fejeztem be. Mindig is szerettem az irodalmat, sokszor szavaltam verseket. Először a nagy csalódások hatására írtam kezdetleges kis soraimat, amelyekből csak kevés maradt meg. 1975. óta a kereskedelemben dolgozom. Két gyermekem van. Egy újabb tragédia után fordultam újra a versek felé, és 2016. óta publikálok a Poet.hu oldalán, valamint megjelennek verseim a Holnap Magazin oldalán is. 2017-ben a Rímkovácsok antológiában, és ugyanebben az évben a Poet antológiában is megjelentek verseim. 2018-ban jelent meg első verseskötetem magánkiadásban: Álomszőttes címmel.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Állat farming II. rész; Kungfu

Kungfu Árnyék Udvar. Tele szagokkal. Nehéz, zsíros illatok, dohos fadarabok, gabona, amit az ostoba szárnyasok szanaszét szórtak. Ezek a szagok azt kiáltják: „egyél meg engem”.

Teljes bejegyzés »

A város álma alatt

A város álma alatt Az éjszaka fekete palástja alatt, midőn a város álmait mormolja, reszkető fények őrzik a hitet, mint fáradt szívekben a forró ima.

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Jegesmedve Eszkimóknál eljegyzés lesz. Fiú maci jeggyűrűt vesz. Lány mackónak jó a kedve, örül a két jegyesmedve.   Giliszta Giliszta a földet túrja, amíg a

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Makákó Jelmezbálba megy makákó, fején kopott honvéd csákó, oldalán kis görbe szabja. Újruháját szabó szabja.   Kis póling Bicegve jár a kis póling, nem ment

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Lepke Gazda kinn a réten kaszál. Pipacsra egy lepke leszáll. Szárnyán csillog a sok minta, s ring a virág, mint a hinta.   Gatyás kuvik

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Bibic Kocsmában egy sereg bibic. Kártyázáskor sok a kibic. Pulthoz siet Bibic Vendel, aki veszít, mindig rendel.   Szentjános bogár A kis pöttöm jánosbogár, idegesen

Teljes bejegyzés »