A nád csak az elött hajt fejet,
Aki szembe fordul a széllel.
A fák sem tesznek mást,
A legfőbb bók nem mindenkinek jár.
Mégis együtt óvják, takargatják féltik
A közéjük rejtező megrettent vándort.
Mert inkább letörnek a vénséges ágak,
És vizet karmolász a karcsú nádszál,
De a rengetegben nem mozog a szél.
Megülhet fészkén a fészkelő,
És csöndről álmodhat az utazó.
Bent béke van, csak a felszín háborog.
Így megyek én is a nádasok felé.
Árnyékot és ágyat ígér nékem a táj.
Ha feszül az evező, menedék vár.
A rettentő erőd otthonom lehet.
Itt nem érnek utol, ide nem követnek.
Nem is keresnek, hisz zúg a rengeteg.
És régóta már el is felejtettek amott,
Így része lehetek a nagy egésznek itt.
De vigyázz nem csak az szél erős,
Magas áron mérik itt a békét.
Beléphetsz, de nem követ majd senki.
Nem lesz elég a széllel dacolnod.
Simon Farkas
2022. 08. 6.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július