Szatmár meséi

Mint új tag az Irodalmi Rádió blogjában, szeretettel ajánlom családi legendáriumunk alapján született rövid írásomat:

Szatmár meséi

Kismagda a sarokban üldögélt a kemencepadkán új babája társaságában és reggel óta sokadszor bánta meg, hogy lánynak született.
Édesanya már vagy harmadszor kérte, hogy lásson neki a mosogatásnak, de ő
durcásan húzta az időt, és bátyjaira gondolt.
Az egyik éppen itt ül és a szilvalekváros puliszkáját eszi, a másik már hetedhét határon túl van, senki sem keresi.
Miért lehet mindent a fiúknak és miért is kell neki mosogatni?
Morfondírozott tovább az élet igazságtalanságán, miközben kisebbik bátyja már a kapu felé vette az irányt.
Kiszaladt a ház elé, ahol jókora nézősereg gyűlt már össze.
A poros úton egy szekér haladt a Tisza irányából, óriási zsákmánnyal. Kapitális harcsa foglalta el szinte az egész rozoga járművet.
Miska lenyűgözve nézte, hogy a kifogott hal feje a szekér elejébe van beakasztva, a farka lelóg a szekér saroglyáról az út porába.
Vélhetőleg valamelyik közeli vendéglőbe igyekezetek vele, hogy a vizek hatalmas királya méltóképpen fejezhesse be földi pályafutását.
Sokáig nem volt idő bámészkodni, mert Zsiga közeledett, integetve, kiabálva. Fürödni indultak a többi gyerekkel a Tiszára, Miskát is megsürgette, hogy igyekezzenek.
Ez a program ugyan nem volt teljesen legális, mert a szülők nem tudtak róla, nem volt engedélyezve, ám a két fiút ez nem igazán tartotta vissza.
Nem sok időbe telt, míg a többiekkel együtt már vígan lubickoltak.
Zsiga, aki mindig valamiben törte a fejét, most sem tagadta meg magát.
Rég óta készült már arra, hogy átússza a Tiszát, és most elérkezettnek látta az időt, hogy tettekre váltsa a dédelgetett tervet.
Miska húzódott ugyan egy kicsit, mert tudta, hogy tilosban járnak, de nem sokáig.
Elindult a két fiú.
Jó úszók voltak, úgy gondolták, nem lehet semmi baj.
Már a Tisza közepén haladtak, amikor egy kicsit megijedtek, de visszaút már nem volt.
Zsiga látta, hogy öccse ereje csökken, ezért besegített neki néhány erősebb lökéssel.
Miska erősen kezdte megbánni az esztelen kalandot, de már későn, nagyobb volt a távolság mögöttük, mint előttük.
Minden erejükkel tempóztak, míg végre sikerült kimerülten partot érni.
Éppen a parti homokon fekve igyekeztek erejüket visszaszerezni, amikor még a Tiszánál is sokkal nagyobb veszedelemre ocsúdtak.
Édesapjuk hatalmas termete tornyosult felettük a napot is eltakarva, annál is nagyobb baj volt, hogy kezében fűzfavessző lengedezett és hangja égzengésre hasonlított.
A következő fél óra történetére egyikük sem szívesen emlékezett vissza, mindenesetre az utat futva tették meg hazáig, és a vacsoránál már olyan ártatlanul ültek, mint két kisangyal.
Csak Kismagda sírdogált a sarokban, babáját szorongatta, tisztogatta.
A baba igen furcsa színű és illatú lett reggel óta, erős trágya szagot árasztva.
Ha nem lett volna elég a mai kaland, most Édesanyán volt a sor, hogy elővegye ivadékait.
– Nohát, fiúk! Ugyan, hogy került Kismagda babája a trágyába? A válasz egyre késett.
A két fiú lesütött szemmel gondosan vizsgálta a padlón lévő összes porszemecskét.
Végül Miska szólalt meg:
-De hát, én csak azt akartam, hogy maradjon ideje Kismagdának mosogatásra, ne a babájával játsszon folyton! Segítsen Édesanyának!
Most Édesanyán lett volna a sor, hogy kipótolja a délutáni büntetést, de jobban örült, hogy épségben hazakerült mindenki, minthogy a bűnösöket családi bíróság elé állítsa. Az igazságszolgáltatás későbbre maradt, őt pedig a másnapi kenyérsütés gondja foglalta le.
Hamarosan már csak a békés szuszogás uralta a házra boruló nyár illatú éjszakát.

Apám emlékére

Hagymási Klára
Author: Hagymási Klára

Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam. Olvasmányélményeimben hosszasan benne éltem, gyakran sajnálva, hogy ki kell onnan lépni a valóságba. Kapcsolatom a könyvekkel különleges. A hozzám tartozó ingóságok tetemes hányada könyvből áll. Hiszem, hogy a művészetek jelenethetik a reményt, kiutat nem túl barátságos jelenünkből. Megtiszteltetés számomra, ha szerény eszközeimmel részt vehetek ebben az útkeresésben.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

43 + = 48

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt Fellázad a szél, Öreg szamuráj mereng: Hószirom hull rá. Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csatt!

Rózsa Iván: Csatt! Csettintek egyet: Így szállt el hatvanöt év… Mennyi marad még? Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »