94. Ünnepi Könyvhét – 2023. június 9. – péntek

Pénteken 11:00-ig az eső volt az úr a 94. Ünnepi Könyvhéten, de aztán zökkenőmentesen kinyitottunk és sikeresen lebonyolítottunk minden dedikálást ill. szerzői kvaterkát is.
Képek Császár József, Szolnoki Irma, Denke Boglárka, Tatár Botond és Rosa Maria B. dedikálásáról, valamint a szerzői kvaterkákról.

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Állati dolgok

Szervál Teniszpályán négy szervál áll, az egyikük éppen szervál. Zavarja a pofaszakáll, hosszan üt, s a labda elszáll.   Veréb Poros úton megy a veréb,

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Kajmán Kajmán úrfi a kocsmában, Whyskit vedel egymagában. Rá is szól az öreg kajmán, sokat iszol, ne nyakalj mán!   Kecske Réten legel a vén

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Hernyó Hernyó sétál a levélen, új ruhát vett még a télen. Bárhol ül le, bármely helyen, nem gyűrődik, hernyóselyem.   Görény Görény  elmegy kölnit venni,

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Bölömbika Bölömbika nem nőtt nagyra, még is elég nagy a hangja. Reggel, ahogy szól a madár, felébred az egész határ.   Sündisznó Testét jó sok

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Panda Panda macik bambuszt esznek, bambusz rügyön összevesznek. Mama szól, ha túl jól laktok, rizspudingot már nem kaptok.   Skorpió Összejött újra a trió, kártyázik

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Fekete özvegy Pókokkal megtelt a jászol. Fekete özvegy megint gyászol. Kiadta nem rég minden mérgét, elveszejtette a férjét.   Szarvasbika Rangsorban Ő a legfelső .

Teljes bejegyzés »