Kovács Gergely: Visszaemlékezések – 2.

A hőfokszabályzós fűtés

      1990 májusában egy cserekapcsolat keretében eljutottam Finnországba az általános iskola kórusával. Gyerekkorom egyik, ha nem a legmeghatározóbb élménye. Az utazás annyi mindenben első volt. Életemben először jártam külföldön, először ültem repülőn, először láttam a tengert, először… És aligha kellene sokat gondolkodnom, hogy legalább tíz dologig eljussak. Bármennyire is furcsa azonban, a történetem szempontjából ezek egyike sem lényeges.

      Mikor elindultunk Magyarországról, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű helyen lakunk majd. Családoknál szállásoltak el minket, a finn kórustagok családjainál. A mi házigazdáink közvetlenül egy tó mellett laktak, alig pár lépésre a parttól. Kerítés sehol, a házak tisztes távolságban álltak egymástól. Még egy kis sziget is volt a tó közepén. Végül négyen kerültünk oda, négy tizenkét-tizenhárom éves srác, köztük természetesen én. Négy srác egy különálló kerti lakban. A házban egyébként sem fértünk volna el, így más lehetőség talán nem is lett volna.

      Az idő végig hűvös volt. A magyar szervezet májusban kevesli a nyolc fokot, sokszor fáztunk. A kis kerti lakban bizony nem volt valami meleg. Aki ott lakott akkor, amikor éppen nem mi vettük birtokba, biztosan jobban bírta a hűvös időt, mint mi.

      Sok, és sokféle program zsúfolódott bele egy hétbe. Körülnézhettünk a fővárosban. Jártunk az ottani parlamentben. Elvittek a vidámparkba, ahol még énekeltünk is. Ingyenjegyekért, nagykabátban. Sőt, egyik este egy bulit is szerveztek. Ki ne felejtsem a kórus fellépését, az a kevés részlet, ami még dereng, felejthetetlen.

      Már nem emlékszem, hogy aznap délután éppen melyik eseményre kellett mennünk. Nagyban készülődtünk, hogy azután órákra elhagyjuk a kis kerti lakot. Úgy éreztem, eljött az én időm. Fejembe vettem, hogy aznap éjjelre jó időt varázsolok a szálláson. Ehhez nem kellett mást tennem, mint állítani a hőfokszabályzós fűtésen. Az biztos, hogy nem véletlenül lettem felnőtt koromra műszaki analfabéta. Elég fiatal korban eldőlt, hogy sosem lesz az én világom. Bárcsak elhagytam volna a kezdeti próbálkozásokat is.

      Elvégeztem fejben a szükséges számításokat. Úgy kalkuláltam, hogy odakint estére aligha lesz öt-hat foknál több. Mivel bent húsz sincs, akkor, ha én feltekerem a fűtést harminckét fokra, a több különböző hőmérséklet eredőjeként hozzávetőlegesen huszonhárom-huszonnégy fok lesz, mire visszaérünk. A kivitelezés sokkal egyszerűbb volt, mint a számítások. Tekertem rajta egy jó nagyot, amikor nem nézett oda senki. A nagy harci tett ezzel letudva.

      Igyekszem visszaidézni a memóriámban, hogy valaha az életem során éreztem-e olyat, mint amikor visszaértünk, kinyitottuk az ajtót, és beléptünk a kis kerti lakba. Egy eset jut csak eszembe. Évekkel ezelőtt a nyári főszezonban eljutottam Ciprusra. Kiléptem a légkondicionált repülőből a szabad levegőre, és megcsapott a fuvallat, ami ilyenkor megcsapja az embert. Nagyjából akkor éreztem olyat. Csak akkor bentről kilépve, és nem kintről belépve.

      A házigazdánk velünk körülbelül egyidős fiának arckifejezése pedig egyedi volt, egyszeri, és alighanem megismételhetetlen.

Gödöllő, 2023. június 17.

Utóirat: Emlékeim szerint egy alkalommal szaunáztunk az egy hét alatt. Könnyen lehet, hogy emiatt az eset miatt fújták le a további alkalmakat. Nem is értem, miért…

Kovács Gergely
Author: Kovács Gergely

Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

    1. Kedves István! Nem, a szállásunk egy kis lakban volt, néhány lépésre a házigazdáink házától. A szauna bent volt a házban, ahol ők laktak. A kis lak funkciójára nem tudnék visszaemlékezni, amolyan nyári szállás lehetett, vagy vendégszállás, ahogy mi is vendégek voltunk ott. Fűthető, és egész jól elvoltunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A város álma alatt

A város álma alatt Az éjszaka fekete palástja alatt, midőn a város álmait mormolja, reszkető fények őrzik a hitet, mint fáradt szívekben a forró ima.

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Jegesmedve Eszkimóknál eljegyzés lesz. Fiú maci jeggyűrűt vesz. Lány mackónak jó a kedve, örül a két jegyesmedve.   Giliszta Giliszta a földet túrja, amíg a

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Makákó Jelmezbálba megy makákó, fején kopott honvéd csákó, oldalán kis görbe szabja. Újruháját szabó szabja.   Kis póling Bicegve jár a kis póling, nem ment

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Lepke Gazda kinn a réten kaszál. Pipacsra egy lepke leszáll. Szárnyán csillog a sok minta, s ring a virág, mint a hinta.   Gatyás kuvik

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Bibic Kocsmában egy sereg bibic. Kártyázáskor sok a kibic. Pulthoz siet Bibic Vendel, aki veszít, mindig rendel.   Szentjános bogár A kis pöttöm jánosbogár, idegesen

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Kerceréce Kerceréce vízbe merül, hal mikor elébe kerül, nem válogat, dolgát teszi, ahány hal jön, mind megeszi.   Szajkó Útra kel a mama szajkó, ebédet

Teljes bejegyzés »