Rejtély az óceánon

Simogató napsütés ragyogta be az öböl vizét, amikor a Cicanik luxusgőzős reggel kihajózott Nyáú York kikötőjéből.

Czir Mihály a tatfedélzetről figyelte a távolodó szárazföldet, és élvezte, ahogy a könnyű tengeri szellő cirógatja a bundáját.

– Csodás napunk van – szólalt meg egy doromboló hang a háta mögött.

Feltűnő szépségű perzsa macskanő lépett mellé, és légies mozdulattal a korlátnak támaszkodott. A szél belekapott fehér blúzába. Bolyhos, teknőctarka farkát kecsesen a lába köré tekerte.

Czir Mihály meglepetten nézett az elegáns nőre.

– Magam is úgy vélem, kifogástalan az idő a hajózáshoz – nyögte ki némi késlekedéssel.

Érthető volt a feszültsége. A fiatal kandúr élete első üzleti útján vett részt, és tartott attól, hogy közönséges magyar cirmos házimacskaként hogyan találja fel magát a Cicanikon összeverődött előkelő társaságban.

– Reméljük, kitart az időjárás. Hosszú az út Miaúmiba – válaszolta könnyedén a macskahölgy, és a mancsát nyújtotta. Pompás fülbevalói vakítóan felszikráztak a napfényben. – Lady Wellington vagyok.

Mihály beszívta a sós levegőt, és arra gondolt, talán nem is lesz olyan rémes ez az utazás.

***

Aznap este Czir Mihály ismét a tatfedélzet korlátjánál állt, és feldúltan figyelte a hajócsavarok által felkavart hullámokat, amelyek hófehéren habzó ösvényként vesztek bele az éjszaka sötétjébe. Izgatottságának oka természetesen Lady Wellington volt.

A délelőtti kellemes beszélgetés után Mihály nem tudta eldönteni, hogy a Lady komoly érdeklődést tanúsít iránta, vagy csak unaloműző játéknak tekintette a találkozásukat.

Az ebédnél nem látta a hölgyet, de számított is erre, hiszen a legelőkelőbb utasok a plüss szalonban étkezhettek a kapitány társaságában. Mihály kétségek között őrlődve tért vissza a kabinjába, megpróbált aludni, de a szíve olyan hevesen vert, hogy felkereste a legközelebbi bárt, és rendelt egy tejpuncsot. Az italt szürcsölte éppen, amikor a szeme sarkából kígyózó mozgást észlelt a szomszéd bárszéken. Lady Wellington telepedett mellé tengerészkék koktélruhában, amely kiemelte a nyakában pompázó hófehér gyöngysorát.

Az előkelő nő kacéran és titokzatosan viselkedett. Őszinte érdeklődést mutatott Mihály iránt, a kérdéseire is kérdéssel felelt, és a kandúr roppant hízelgőnek találta a kitüntető figyelmet. Aztán a délelőtti találkozáshoz hasonlóan Lady Wellington váratlanul elköszönt, és csábos kacsintással ellibegett a folyosón.

– Jobb lesz ha vigyáz azzal a nőszeméllyel – hallott Mihály a háta mögül egy nyekergő hangot.

Megfordult, és a barna bundájú, kissé elhízott abesszín asszonnyal nézett szembe, akivel délben egy asztalnál étkezett. Eszébe jutott a neve is. Madame Gomboly.

– Nem szerencsés egy férjes asszonnyal kikezdeni – folytatta Madame Gomboly megrovó pillantással, majd faképnél hagyta a megdöbbent Mihályt.

Vacsora előtt a folyosón találkozott újra Lady Wellingtonnal, de mielőtt számon kérhette volna a nőt, az hozzá hajolt, és a fülébe suttogott:

– Vacsora után várjon meg odakint.

Mihály fél órája várakozott a néptelen fedélzeten, az éjszakai óceánt bámulta. Vágy és düh borzolta a szőrét. Még az orrában érezte Lady Wellington májkrém-parfümjének illatát. Felkapta a fejét. Árnyat látott elsuhanni a szeme sarkából. Csobbanást hallott. Áthajolt a korláton, de semmit sem látott.

Ekkor mancsok dobogását hallotta a háta mögött.

– Ő volt az – harsant egy éles hang, és Madame Gomboly tűnt fel a fedélzeten. Két markos matróz vadmacska fogta közre Mihályt. Öltönyös, apró fülű, lógó bajuszú férfi perdült elé.

– Letartóztatom.

***

Czir Mihályt a kapitányi irodában állították elő. Az öltönyös kandúr Mr. Tapp hajódetektívként mutatkozott be, és megvádolta Mihályt Lady Wellington kirablásával és meggyilkolásával. Felvették a vallomásokat.

Madame Gomboly szemtanú ugyan nem látta pontosan az eseményeket, de bizonyos volt benne, hogy Mihály vacsora után a fedélzeten találkozott Lady Wellingtonnal, ahol megpróbálta elvenni a hölgy ékszereit. Lady Wellington feltehetőleg ellenállt, ekkor dulakodni kezdtek, és a hölgy átesett a korláton. Madame Gomboly állította, hogy még a csobbanást is hallotta.

A kapitány szomorú arccal közölte, hogy aki a tatról a vízbe zuhan, azt könyörtelenül beszippantják és halálra tépik a hajócsavarok.

Mihály erősködött, hogy nem találkozott a fedélzeten senkivel. Ám miután megmotozták, megtalálták a zsebében Lady Wellington gyöngysorát és cukorkristály fülbevalóját. Mihály megkísérelte elmagyarázni, hogy az ékszereket vacsora előtt csempészhették a zsebébe.

– De hiszen még a parfümjét is éreztem, a májpástétom illatát – nyögte Mihály, ám ekkor kétségbeesett nyávogás és fújtatás hangzott fel a folyosóról.

Elegánsan öltözött orosz kékmacska rontott be az irodába, és egyenesen Mihályra támadt. Mr. Tapp és a matrózok fogták le a felbőszült férfit.

– Lord Wellington, nyugodjon meg, kérem – csillapította Mr. Tapp.

– Megölted a feleségemet, te féreg – prüszkölt Lord Wellington Mihályra.

– Kérem, fáradjanak ki a napozóteraszra – javasolta Mr. Tapp, és kiterelte a társaságot a medence mellé. – A friss levegő megnyugtat.

Ezután Madame Gombolyhoz fordult.

– Elmondaná kérem, mikor találkozott először Lady Wellingtonnal?

– Együtt szálltunk be Nyáu Yorkban – nyivákolt Madame Gomboly. –  Jót beszélgettünk, mert a Lady egyedül volt az utasfelvételnél. A férje lemaradt, hogy kifizesse a taxit.

Lord Wellington bólogatott, és a fogait vicsorgatta Mihályra.

– És ön? – fordult Mihályhoz a detektív.

Mihály elmesélte, hogyan találkozott Lady Wellingtonnal.

– Láttam is őket együtt a fedélzeten – kotyogott közbe Madame Gomboly. – Ez a gazember már akkor kiszemelte magának szegény nőt.

Mihály kétségbeesetten rázta a fejét, a matrózoknak pedig ismét le kellett fogniuk a tomboló Lordot.

– Beszélt Lord Wellingtonnak arról, hogy a felesége idegen férfival tölti az idejét? – kérdezte Mr. Tapp Madame Gombolytól.

– Az ebédnél találkoztam először Lord Wellingtonnal – mesélte lelkesen a Madame. – Megszólított, és átadta a felesége üdvözletét, mert ő nem tudott lejönni ebédelni. Tudja, a tengeribetegség…

Mr. Tapp szigorú pillantást vetett Madame Gombolyra, mire az asszony abbahagyta a fecsegést, és csak annyit tett hozzá: – Természetesen nem pletykáltam. Mit képzel rólam?

– A vallomások szerint a koktélbárban mégis megjegyzést tett Mihály úrnak – szegezte a tekintetét a detektív Madame Gombolyra.

– Én csak figyelmeztetni akartam – hebegte a termetes asszony. – Tudja, megkedveltem Lady Wellingtont, és óvtam egy házassági drámától.

– Ön jelen volt a vacsoránál? – lépett váratlanul Mr. Tapp a magába roskadt Lordhoz.

– A kabinomban dolgoztam – felelte a férfi. – Tudtam, hogy a nejem nem marad el sokáig, a gyomra még nem jött rendbe. Vártam egy ideig, majd keresni kezdtem, ezután fordultam önhöz.

A detektív ismét Madame Gombolyhoz fordult.

– Honnan sejtette, hol találjuk Lady Wellingtont?

– Vacsora után összetalálkoztam a Lorddal. Amikor elmondta, hogy már a személyzet is a feleségét keresi, javasoltam, hogy nézzük meg a helyet, ahol délelőtt elcsábította ez a gonosztevő. A tatfedélzeten.

Mr. Tapp Mihályra nézett, és kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Valóban Lady Wellingtont vártam, de mondtam már, hogy nem jött – vallotta fásultan a fiatal kandúr.

Lord Wellington ismét őrjöngeni kezdett. Rátámadt Mihályra, de a matrózok ezúttal nem akadályozták meg. Mr. Tapp lépett közbe, de egy szerencsétlen mozdulattal Lord Wellingtont a medencébe lökte.

A lord becsapódott a vízbe. Kecsesen alámerült, majd gyakorlott mozdulatokkal a szemközti oldalra úszott. Mr. Tapp már várta a medence szélén. A detektív a mancsát nyújtotta, és kisegítette a vízből.

– Lord Wellington, vagy mondhatom azt is, Lady Wellington, ezennel őrizetbe veszem.

***

Miután Lord Wellingtont elvezették, Mr. Tapp leült egy napozóágy szélére, és Mihályra nézett.

– Elnézését kérem, hogy megvádoltuk, és azt hiszem, ezt Madame Gomboly nevében is mondhatom.

A kövérkés asszony bűnbánóan hajtotta le a fejét.

– Amikor Lady Wellington parfümjét említette, gyanakodni kezdtem arra, hogy talán nem is létezik ez a bizonyos feleség. Ma este ugyanis Lord Wellington bundáján májpástétom illatát éreztem. Később feltűnt a vallomásokból, hogy senki nem látta együtt a férjet a feleségével.

– De mégis mi volt a célja ennek a színjátéknak? – kérdezte Mihály megkönnyebbülve.

– Feltételezem, Lord Wellington még az utazás előtt eltette láb alól a feleségét. A holttestet minden bizonnyal elrejtette a birtokán. Ördögi tervének lényege az volt, hogy tökéletes alibit biztosítson magának a színlelt közös utazással, és még egy ártatlan utas nyakába is varrja a gyilkosságot. Perzsabundába bújva eljátszotta Lady Wellington beszállását, közben kapóra jött neki a kotnyeles Madame Gomboly társasága, már elnézést, asszonyom. Később felosont a teherfedélzetre, a tengerbe vetette magát, és a partra úszva Lord Wellingtonként újra beszállt. Kihajózás után a felesége bundájában elcsábította az első útjába kerülő gyanútlan kandúrt, Madame Gombolynak pedig eljátszotta a tisztes férj szerepét. Vacsora előtt randevúra hívta Mihályt, miközben az ékszereket a zsebébe csempészte, majd a vacsora után, miközben aggódó férjként a nejét kereste, megfelelő időzítéssel a vízbe hajított valamit, talán a felesége jelmezét, amelyre már nem volt szüksége, és ezzel megteremtette a gyilkosság illúzióját.

– És mi volt az a jelenet a medencénél? – kérdezte Madame Gomboly.

– Az szándékos baleset volt. A macskák irtóznak a víztől, de tudtam, ha Lord Wellington a kikötőben a fedélzetről a vízbe ugrott, és kiúszott a partra, akkor arra előzőleg alaposan felkészült. Erről meg is győződhettünk. Átlagos macska a medencébe zuhanva pánikba esett volna, és prüszkölve menekült volna a vízből.

***

Czir Mihály tisztázódott a vádak alól. Madame Gomboly elnézést kért tőle az alaptalan gyanúsítás miatt, és meg is beszéltek másnapra a játékszalonba néhány Csapd le Tacsi! játszmát és dobozbújócskát.

Mihály pedig azzal tért nyugovóra, hogy közönséges házimacska létére első napja a Cicanik fedélzetén mennyire eseménydúsan telt. Vajon mi vár még rá ezen az utazáson?

(A novella nyomtatásban megjelent a Marsbook Kiadó Állat kínálat című antológiájában 2023-ban.)