A Folyó és Én
Nemrég még a Duna közepén úsztam.
Hajóm, könnyű csónakom magam után húztam.
Látszólag végtelen egyedül voltam,
Csak a Nap nyugtatta szemét Nimfámon és rajtam.
Tudta, hagyhatja e délutánt, meg a sötét estét rám,
Hiszen mi csöndesen öleltük egymást.
Szerelmünk dalát dúdolta a szívem és minden izmom.
A tündérlány, lelkemmel egy dallamot dalolt.
Már régóta vöröslött nyugaton az égbolt,
Csapzott, csupasz angyalom vélem egy ritmusra mozgott,
És vénszamár fülembe sok csacskaságot locsogott.
A világ számára árva voltam akkor és ott,
Mert folyónk kicsiny istennőjéről senki más nem tudott,
Csak a Nap, mely már régen lenyugodott.
S. F. 2023. okt. 08.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július