Advent Szentföldön

Az utazás a tenyerembe van írva, sokat utaztam életemben, de még sohasem jártam Szentföldön. Befizettem egy zarándokútra advent első hetére. Ez méltó megünneplése annak, hogy 40 év munka után nyugdíjba megyek. 2019-ben történt.

Ne gondold, hogy Szentföldön nem ünneplik az adventet! A keresztény kerületekben ott is feldíszítették a fákat, házakat, karácsonyfákat állítottak. Még díszesebb volt, mint itthon.

Senkinek nem mondtam meg a családban mire készülök, csak az utazás előtt két héttel. Nehogy visszatartsanak! Veszélyes arra a helyzet, inkább maradj itthon. Majd ha nyugodtabb lesz…

Jézus földjére utazom! Egyre fokozódott bennem az öröm. Az utazás napján először esett hó abban az évben, és ez akkora bonyodalmat okozott a repülőtéren, hogy két óra késéssel indult a gépünk. Mikor végre begördült az izraeli felségjelű gép, örömömben kicsordult a könnyem. Végre! Kellemes repülőutunk után Tel-Avivba érkeztünk, majd első szállásunkra vitt bennünket a busz, Tiberiasba, ahol három éjszakát töltöttünk.

Tiberias a Genezáreti-tó, más néven a Galileai-tenger partján terül el. Reggel és este sétáltunk a tóparton, élveztük a meleg őszies időt, a hullámok játékát és Jézusra gondoltunk. Jézus tevékenysége kezdeti szakaszának több helyszínére ellátogattuk. Jézus városa – hirdette egy kőtábla rögtön Kafarnaum bejáratánál. Jártunk abban a zsinagógában, ahol felolvasott, tanított. Eljutottunk több helyszínre is, ahol több embert is meggyógyított. Például követőjének, Péternek anyósát. Kafarnaumban hangzott el a pogány százados szájából a híres mondat: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én szolgám.” Így is lett, a százados távoli helyen lévő kedves szolgáját elhagyta a láz. Megnéztük azt a dombot, ahol Jézus a Hegyi beszédben meghirdette fontos tanítását arról, kik a boldogok. Sőt, idegenvezetőnk azt is elmondta, csoda történt az öt kenyérrel és két hallal. Megszaporodott, miután Jézus hálát adott értük. 5000 férfi lakott jól, és még maradt is belőle!

Ha már vízparton voltunk, nem hagyhattuk ki hogy belemártózzunk a Galileai-tenger vízébe, ahol a kis halacskák finoman harapdálták a sarkunkat. Ők voltak a mi kozmetikusaink. Elgondolkodtunk azon, hogy e tavon hajókázott a mester tanítványaival együtt, és lecsillapította a háborgó tengert. Lelkünk megtelt csodálattal, örömmel….

Nem is gondoltam rá akkor, de amikor hazaértem, szóltam a hittantanár néninek, szívesen tartanék fényképes beszámolót a gyerekeknek szentföldi utazásomról. Olyan jó volt újra találkozni volt tanítványaimmal és Jézus földjéről mesélni! Azután még négy másik osztályban is örömmel fogadtak. Sőt volt, ahol kérdéseket tettek fel. Találtam olyan tanulókat is, akik szintén jártak szüleikkel Szentföldön.

Legelőször megmutattam nekik fényképen Názáretben azt a helyet, ahol az angyal megjelent Szűz Máriának és elmondta neki, hogy fia születik, akit Jézusnak fog nevezni és Isten Fiának fogják hívni. Az a csodaszép betlehemi templom sem hiányozhatott, amelyből lépcsőn egy kis barlangba lemenve láthattuk, hol született Jézus. Azon gondolkodtam, jó volna megpuszilni, mint II. János Pál pápa tette, de a hosszú sor miatt szinte elképzelhetetlen volt, hogy én ott hosszabban időzzek. Odaérve hirtelen kicsit megbotlottam, finoman padlóra estem, és sikerült…. Az őrangyal szívesen teljesít ilyen kívánságot. Máriának és Józsefnek körülbelül 146 kilométert kellett megtenni, hogy Názáretből Betlehembe jusson, és ott szegényes körülmények között Jézus megszülethessen. Mennyi bizonytalanságot kellett átélniük! Gyönyörködtünk a kánai templomban is, melyet Jézus első csodája tiszteletére emeltek, amikor édesanyja kérésére a bort vízzé változtatta.

Közeledtünk Jeruzsálemhez, de még előtte mi is megmártóztattuk lábunkat a Jordán folyó vizében, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust. A vize nem volt tiszta, de olyan tüzes-hideg érzést érzékeltünk a lábunkban. Mindenki vitt haza ebből a vízből, hiszen ez örök emlék.

Az utcákon sok fiatal rendőrrel találkoztunk. Ők vigyáztak ránk. Nem tűntek félelmetesnek. Jeruzsálemben szállásunk közel volt a központhoz. Ódon falak között és régi utcákon sétáltunk. Végigjártuk a keresztutat is, de nehéz volt követni az elejét az utcán hömpölygő hatalmas tömeg miatt. Izrael keresztény szent helyei turisták százait vonzották. A gyerekek iskolába menet egyenruhát viseltek és fegyelmezetten viselkedtek. A Siratófal a zsidók legszentebb helye. Réseibe mi is beletettük kéréseinket. Mikor megérintettem a falat, napokig éreztem halk sóhajok remegését. Az olajfák ligete Jézus szenvedését idézte fel. De a legfelejthetetlenebb élmény az volt, mikor egy éjszakát virrasztottunk társaimmal Jézus sírjánál a Szent Sír bazilikában. Még soha nem virrasztottam ezelőtt, ezért a kőkemény padokra fekve néha el is szunnyadtam. Beosztottuk egymás között, ki mikor kerül közvetlenül a sírhoz. Azt nem tudom leírni, milyen fenségesen éreztem ott magam… Átsuhant rajtam az életem, és mindent átadtam neki.

Miután hazaértünk, és később elalvási nehézségem volt egy-egy fárasztó nap után, visszagondoltam arra, hogy Jézus sírjánál virrasztottam és édes álom takart be. Köszönöm, hogy ezt átélhettem.

Author: Gardynik Katalin

Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.