Virágok között születtem

Virágok között születtem.

Virágok között születtem, mondta Anyám,
mikor a földre érkeztem.
S úgy nevelkedtem, hogy
szinte egyenes lett a lelkem
E csodát Ők tették velem,
ezt kapták az Istentől,
földi szeretetet kapott a mennyekből
Az évtizedek szuperszónikus sebességgel
átrobogtak éltem folyamán
Lelkem bombázták számtalan izmussal
teletömtek gyűlölettel, haraggal
De az Úr igéi mindig védtek pajzzsal,
ha ellenálltam megajándékoztak áldással
Naphosszat papoltak demokráciával
szabadsággal, földi mámorral
De a lelkiismeret fogalma ismeretlen maradt,
e nélkül a gondolat zsák utcába rohant
Így az egyenes lélek töredezetté válik
Nélküle a szeretet többé nem virágzik
A lelkiismeretvizsgálat a tisztulás záloga
A bűnbánat a tisztes emberi lét ára
Ez lett a földön a béke igazi záloga
Csak így valósulhat meg a szabadság a demokrácia
ami korunkban is a földi lét egyik nagy álma.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Őszbe fordulunk

Őszbe fordulunk   Az ősz ma csendben mellém érkezett, a nyár még bennem őrzi a meleget, még érzem fényét, langyos illatát, de szél viszi már

Teljes bejegyzés »

István a király

Edit Szabó : István a király István király szobrod s neved, mindig őrzi emlékezet. Magyar törzsek szövetsége lett a fejedelemséged ! Első magyar király voltál,

Teljes bejegyzés »

Nyugalom

  Mi kell a nyugodt élethez?Sokan kérdik… Pénz, lakás, okos gyermek, egy izmos test is. Tartalék, egészség, párkapcsolat, ruhák, Ugyan emberek! Ne legyünk ilyen buták!

Teljes bejegyzés »
Versek
Ládi Zsuzsa

Sirály, a király

A tóparton a sirály Kétségtelen, a király. Szárnyát tárja kecsesen, Nem kapod el sohasem! Övé az ég, nem vitás, Gyönyörű és daliás. Rikoltása messze zeng,

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. szeptember 3.

Kedves Olvasóink! Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben tájékoztatunk az elmúlt egy hónap Irodalmi Rádiós történéseiről, valamint szeretettel invitálunk következő rendezvényeinkre is. ÚJRA SZÓFONÓ Először 2026.

Teljes bejegyzés »

Vallomás a kedveshez

  Nekem a szerelem nem szavakat jelent, Tetteim mutatják mit jelentesz nekem. Egy ölelés, egy csók, szemeim révedése, Szerelmes szívemnek hangos lüktetése.   Inkább megmutatom

Teljes bejegyzés »