Bodza és Tappancs két vidám és furfangos törpe schnauzer, egy vidéki faluban, egy hatalmas ház, hatalmas udvarán boldog kutyaéletet élnek. Talán túlságosan is, ugyanis mindig kaphatóak egy kis huncutságra. Bodza egy határozott jellemű, félelmet nem ismerő, muris kislány kutyus. Tappancs szereti a simogatást és a szeretgetést, de ő is egy mókás és okos teremtmény.
Szerda van. A nap hamarosan felkel, a kutyák is ébredeznek. Az utca már régóta nyüzsög.
– Végre reggel van! – kiáltott Tappancs. -Nemsokára kapunk enni! Bodza, nem vagy már éhes? Egész este ugattál!
– De, éhes vagyok. Nagyon éhes vagyok! – rikkantotta korgó gyomorral Bodza.
Később a kutyusok kijöttek a házukból.
– Ez az! Most futok 20 kört az udvaron! – örvendezett Bodza.
– 20 kört?????? Kettőt sem bírsz futni! – szólt közbe Tappancs.
– Én vagyok az idősebb, én döntöm el, hogy mit csinálok! – utasította vissza Bodza.
5 kör után nagyon elfáradt. Tappancsnak igaza volt. Bodza nem bír 20 kört futni! Hamarosan fél 7 lesz, a reggeli idő. A kutyák már az ablak alatt ugrálnak.
– Gyerünk! Ne csak a tévét nézzétek! Adjatok enni! – türelmetlenkedett Bodza.
– Mindig mi eszünk utoljára! – tette hozzá Tappancs.
Nem sokkal később ajtónyitást hallottak. A gazdi volt az. Bodza és Tappancs össze-vissza ugráltak. Látszott rajtuk mennyire éhesek.
– Mmmm! Nyami kaja! Nyami kaja! –ujjongott a két kiskutya.
A gazdi még le sem tette a tálakat, de a kutyák már el is kezdtek enni. Bodza hamar megette, Tappancs pedig sokáig falatozott. A levegő hőmérséklete kezdett egyre melegebb lenni.
– Most mit csináljunk? – kérdezte unottan Tappancs.
– Nem tudom. Kezd meleg lenni. Az időjárás hülyeség. Tegnap esett az eső, ma meg negyvenezer-mílióezerszázcsíliárd fok van. – mordult fel Bodza.
– Hát akkor aludjunk! Délután akkor hamarabb lesz és játszhatunk! – közölte Tappancs.
A két kis bundás végül úgy döntött, hogy délutánig aludni fognak. Délben a hőmérséklet 39 fok volt! Szőrös barátaink délután fél 5-kor indultak meg.
– E-z a-z! – ugráltak.
– Hé, Tappancs! Ott a labda! Kié lesz vajon? – kiáltott Bodza.
– H- hát, h-ogy ne-m a ti-ed a-z b-iz-t-os! -futott Tappancs fénysebességgel.
– Na azt majd meglátjuk! – harsogta Bodza.
A kutyák úgy futottak, mint a szél! Még egy nagyon modern autó sem tudta volna megelőzni őket! A labdát Tappancs vette fel a földről.
Mndtam, hogy azs enyém les! – kiáltott Tappancs a labdával a szájában.
Bodza még gyorsabb „sebességre” kapcsolt. Utol is érte Tappancsot, de a labdát sajnos nem kaparintotta meg. Még csak hozzá sem ért! Így kergetőztek még sokáig… Jól meg is éheztek ebben a sok futkározásban!
– Megint várhatunk 1000 évet amíg kapunk enni! – dühöngött Bodza.
– Azért annyit csak nem! – reménykedett vidáman Tappancs.
Később kaptak vacsorát, egy kicsit még játszottak, majd a gazdijuk leoltotta a lámpákat és a kutyák nyugovóra tértek.
Igazából ilyen Bodza és Tappancs egy átlagos napja.
Author: Fekete Viktória
Fekete Viktóriának hívnak, 12 éves vagyok, Bökönyben élek. Először 8 éves koromban kezdtem el írni egy kis traktorról, Trakamakáról és barátairól szóló meséket, a kistestvéremnek. A történetet folytattam és már rengeteg mese összegyűlt. Szeretem a könyveket, szabadidőmben sokat olvasok. Nemrég kezdtem el írni történeteket a kutyáimról. Szeretek kedves és vicces történeteket írni, amelyek elsősorban gyerekeknek szólnak, de remélem, hogy minden korosztály számára szórakoztató lehet. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, hogy ennek a közösségnek tagja lehetek és megoszthatom írásaimat.