Lángnyelvekkel ölelkeztem
(Pünkösdi evezés a Velencei tavon: végre újra meg telt vízzel a tó meder.)
Felhők között, fényben jártam,
Napban fürdő dombok felett,
Tó vizében, hullám lettem.
Velencének harang háza
Fenn a felhőn, lenn a mélyben
Engem váró tükörbója.
Megmártóztam hűs vizekben,
Pajkos vidra jól megnézett,
Siklók úsztak észrevétlen.
Pünkösdváró szótlan csendben,
Szomjas szellő meglegyintett,
Szürke madár rebbent itt fel.
Nem szóltak a világ nyelvén,
Néma délben testem égett,
Lángnyelvekkel ölelkeztem.
Lángnyelvekkel ölelkeztem,
Senki fia nem keresett,
Kikötőben megpihentem.
Sziget útján csak én jártam,
Selymes fűben pőre állatt,
A Holdleányra rátaláltam.
Nem kellett a világból más,
Megnyílt combbú nádivilág.
Mindenhová van bejárás.
Barna nádak újra zöldek,
Sekély öböl vízben ázó,
Fejem felett héják, felhők.
Hitkereső pogány vallás,
Minden utat nyitva talált,
Szabadabb, mint bármi más.
(Egy ragyogó, forró, szombati nap emlékére, amikor Gárdony, Sukoró és Velence között eveztem)
2024. 05. 19-20
S. F.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július