Álmomban hegyi patak voltam.
Hűvös, tiszta, szép.
Ringattam a hegyóriások
hideg leheletét.
Ködből szőtt párájukat, ami
ott szállt felettem,
játszva magamba szippantottam,
s megszelídítettem.
Mint csodát, úgy néztem, mellettem
a táj hogy szalad,
s csak rohantam virágok közt, az
égszínkék ég alatt.
Gondtalan bűvöletben, futva
árkon-bokron át
szemeim észre sem vették, hogy
átalakult a táj.
Az ég éppolyan kék, a nap is
egyre fent ragyog,
de a magas hegyektől védve
többé már nem vagyok.
Morajlás kúszott felém, s remegtem
a hallatán:
vonakodva bár, de felismertem,
ez már az óceán.
Hullám mélyére rejtve az ár
sebesen sodort,
és kérlelhetetlenül, örök
időkre elrabolt.
Köröttem nem ring más, csak kopott
bárkák, csónakok.
De néha még szólítanak a hegyről
szálló sóhajok…
Ha nappal viharral tépáznak
vészjósló, vad habok,
akkor álmomban néha újra
hegyi patak vagyok.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.