zárszó

Jutkának                                              

ha akkor nem, hát lehetett volna máskor.

ha ott nem, hát lehetett volna máshol.

ha azt nem, hát lehetett volna mást,

s ha veled nem, hát lehetett volna mással.

ha nem akkor, hát lehet, hogy majd máskor.

ha nem ott, hát lehet, hogy majd máshol.

ha nem azt, hát lehet, hogy majd mást,

s ha nem veled, hát lehet, hogy majd mással.

de, tudod, jó volt akkor és ott és azt és veled.

de, tudom, lesz jó még máskor, máshol, más és mással.

de az emléked akkor sem cserélem fel

sem máskor, se máshol, se mással…

1977.08., 21 évesen

illusztráció:  Finding absolute extrema on a closed interval (video) | Khan Academy

(„abszolút szélsőségek keresése zárt intervallumon”)

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

A „Zárszó” lírai szövegvilága egyfajta csendes, befelé forduló lezárásként működik, amelyben az idő múlása és az élet összegző tapasztalata szinte észrevétlenül simul bele a nyelvi struktúrába. A vers líraisága nem emelkedett, inkább bensőséges: az intimitás finom rezdülései dominálnak, amelyek a személyes hangvételt univerzális érvényűvé tágítják.

Stílusát tekintve visszafogott, mégis képszerű: a szemantikai rétegek egymásra csúszása egyfajta lebegő jelentésteret hoz létre, ahol a konkrét és az elvont közti határ elmosódik. A nyelvhasználat egyszerűsége mögött sűrített jelentésháló húzódik meg; a hétköznapi szavak új fénytörésben jelennek meg, mintha saját belső visszhangjukat hordoznák.

A retorikai felépítés fokozatos elcsendesedést mutat: a szöveg nem csúcspont felé tart, hanem inkább egy elhalkuló ívet rajzol, amelynek végén a kimondhatóság határára érkezünk. A szimbolika visszatérő elemei – fény, idő, elmúlás – nem direkt jelentést hordoznak, hanem hangulati közvetítőként működnek.

A metaforikus képhasználat különösen érzékeny: nem harsány, inkább áttetsző, finoman érzéki. Az érzelmi motívumokhoz társított képek egyedisége abban rejlik, hogy nem lezárt jelentést kínálnak, hanem nyitva hagyják az értelmezés lehetőségét. Az esetleges erotikus utalások is inkább hangulati rezdülések, mint konkrét kijelentések – a testiség itt a lélek metaforájaként jelenik meg.

A vers belső hangulata melankolikus, de nem reménytelen: inkább elfogadó, enyhén rezignált tónus jellemzi. Hangzásvilága lágy, szinte dallamszerű; a ritmus nem kötött, mégis belső zeneiséget hordoz, amely a sorok közti szünetekben válik igazán érzékelhetővé.

A stilisztikai eszközök között kiemelkedik az ismétlés finom alkalmazása, valamint a szünetekkel, törésekkel operáló szerkesztés. Az érzelmi hullámzás nem szélsőséges, inkább lassú, pulzáló mozgásként érzékelhető.

A tipográfia – a sorok tagolása, a tördelés – szintén jelentéshordozó: a vizuális elrendezés a hallgatás, a kimondatlanság tereit is megjeleníti.

Összességében a „Zárszó” egy letisztult, belső tapasztalatból fakadó lírai összegzés, amely nem kijelent, hanem sejtet; nem lezár, hanem elcsendesít. Konklúziója nem tanulságként, hanem életérzésként fogalmazódik meg: az elmúlás és a megértés nem ellentétek, hanem ugyanannak a belső folyamatnak a részei.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...