Ellovagolni a naplementében,
még hátra sem nézni, mint szerencsétlen,
és nem vinni múltat, ott hagyni helyben,
hogy visszajönni már soha ne kelljen.
Hadakozásban a lélek elfárad,
próbálsz építeni magadnak várat.
Ágyú csapásban omlanak a falak,
alatta élve már senki sem marad.
Nem marad semmi, mi a helyhez kötne,
érzelmi szálak elfogytak örökre.
Száraz sivataggá lett, holdbéli táj,
ahol tilos maradni, menni muszáj.
Author: Sáfrány János
Kaposváron születtem, 5 éves koromig ott is éltem, majd elköltöztünk Dunaújvárosba. Az általános iskolát a Vasvári Pál Általános iskolában végeztem, középiskolát a Bánki Donát Szakközépiskola középfokú gépész szakán. Katonai Műszaki Főiskolán gépjármű-üzembentartó szakon végeztem, majd felsőfokú OKJ-s környezet és hidrotechnológus lettem. Dolgoztam biztonsági vonalon és tűz és munkavédelmi vezetőként, környezetvédelmi megbízottként. 2023-ban jelent meg a verseim első száz , 2025-ben a verseim második száz verseskötetem. Mindegyik 100-100 versemet tartalmazza. Mindig szerettem a verseket. Középiskolai irodalomórákon nagy költőink verseiből, meg kellett tanulnunk egy-egy versszakot, majd el kellett mondanunk az egész verset. Nagyon sok sora eszembe vésődött a verseknek, most is tudom, és merítek belőlük a jelen eseményeire.
Egy válasz
Szomorú sorok. Menni kell, de hová? Hol vár ránk valaki és hol van biztonság?
Szeretettel: Rita