Születésnapi kesergő
Hetvenhét éves lettem.
Életemmel még mit kezdhetek?
Sírok, könyörgök,
feleletet kérve.
Mindhiába!
Nincs kivétel,
nincs kegyelem.
Választ várni reménytelen.
A rohanó idő, meg ezalatt
mint vérszomjas tigris éles kardfoga
húsomat szaggatja,
véremet akarja,
halálom kívánja.
S, te,
Ifjúság édes madara,
egykor oly kedves, ma már
hűtlen barát,
miért hagytál el engem?
Tőlem merre repültél?
Hová kerültél?
Mely távoli idegen tájakon jársz?
De hiába is kérdem,
Túlságosan messze vagy már,
szavaid nem értem,
válaszod hozzám nem ér el.
Isten veled, hát,
Madár,
Egykori barát.
Isten veled
Ifjúság!
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
