Csak napok voltak egy régi világból,
zenével, illattal, aprócska sebekkel.
Betakaróztak jóillatú csenddel,
áttetsző fátyollal, lehullt levelekkel.
Kopott bőrborító alatt nyűtt lapot
őriz még a vastag kartonlapú fedél.
Érintetlenül pihen, kis ráncain
olykor fény csillan, de az árnyék is megél.
Lapja kényelmetlenül érdes, érzed,
nem érdemes újra kezeidbe venned:
elszunnyadt időre hinteni parázst?
A ma élénk színei sokkal kedvesebbek.
Restaurálni túl időigényes.
Kinek kellenek ma a régen volt álmok?
Kevésbé veszélyes megélni a mát,
könnyeden fülön csípni a valóságot.
Aztán kihunynak a világi fények,
régi formáját felölti egy-egy alak.
Körötte zsongnak a hangok, dallamok,
régi emlékek kézmelegben ringanak.
Olyan az a szépmosolyú emlék, mi
a gondolatok közé lopva beoson,
mint egy csigalépcsőre tekeredett,
nagyon régen épült elefántcsonttorony.
Figyelmet nem vár már. Olyanná válik,
mint egy szem számára láthatatlan anyag:
az új ruhádra belülről, vigyázva,
kicsiny gombostűvel tűzött selyemszalag.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
