A Csapás balladái
Jónás Árpi
Harang kondul fent a Váron,
Zsolozsmára hív Szent Márton.
Indul az Isten házába
Jónás Árpi imádságra.
Szaladj, bolond! Inalj, bolond!
Bika nyakán szól a kolomp!
Rémísztgeti, ijesztgeti
a Vároldal, és neveti.
Jónás Árpi siet, szalad.
Minden tüske beléakad,
megszaggatja, húsát tépi.
Útját haza alig leli.
Jaj, Istenem, édes fiam!
Ó, jaj… Mi lesz veled ugyan,
amikor én már nem leszek?
Ki emel fel majd tégedet?
Uccu, Árpi! Húzd rá, Árpi!
Az egész Vár tapsol néki.
S Árpi táncol, Árpi danol,
minden kutya neki csahol.
Prímást játszik, botot markol,
Léghegedűn nótát gajdol.
Minden purdé őt kacagja,
anyja szívét bú facsarja.
Gyere, fiam, menjünk haza!
Súgja neki csendbe’ oda.
Nem barátid neked ezek,
a Jó Isten segítsen meg!
Kézen fogja, elvezeti,
könnye csordul, úgy szereti.
S bár egész világ neveti –
Édesfia Árpi neki.
Vároldalon csendítenek.
Asszonynak szól, vagy embernek?
„Szegény Árpi, mi lesz veled,
amikor én már nem leszek…”
Jónás Árpi minden este
kimegyen a legelőre.
Szürke kőre vadvirágot
tesz, és mond egy Miatyánkot.
Vároldalon zúg a harang.
Sirat a ház, üres a gang.
Nincs lakója többet neki.
A kertet ragadvány[1] veri.
A kapu lepecsételve
Szenvedéssel mindörökre,
S a tükörben Árpit látja
A Vár mindenik portája.
A Jó Isten úgy szerette
őt, anyjához felemelte.
Egész Vároldal kísérte.
Csope halkan húzta érte.
És azóta hűs hajnalon,
első május vasárnapon,
a Vár fölött egész estig
csendes hegedűszó hallik.
[1] bojtorján
Author: Gál Mária
Most elmondom, ki vagyok. Az első nap : Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem voltam senkinek, nem voltam senkinek. A második nap: Születtem. A harmadik nap: Elvegyültem. A negyedik nap: Kiváltam. Az ötödik nap: A Hortobágy poétája voltam. A tragédia. Hasadt kárpit mögé parancsolt névtelen faragó. Kárhozott, kacagott, aggastyán-hítta halott szám. 72. Eltemettem mélyen a nótát. Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Ostoba urak közt játszottam a bambát. A hatodik nap: Kacagó szél suhant el fölöttem. De hirtelen váratlan Átölelt az Isten. A világ lettem. Minden, ami volt, van. Üres sír. Szent Dalnok. Tolvaj allúzionista. Őrző. Újraalkotó. Földre szórt gyöngyszemek nyitója. Rónák fölött úszó, szabad, tiszta harangszó. Vad kertjét elhagyó orosz lány. Levelet olvasó Tatjána. Ősz bárd. A legbátrabb. Így formálódtam egykor. Ez mind én vagyok ma. A hetedik nap - az Ünnep: Te én leszel, S én Te leszek. Így leszünk Mi - a világ újra meg újra. Több nem leszek. Minden más titok. Nem könyörgök. Irgalmazzatok.
Egy válasz
„A Jó Isten úgy szerette,
édesanyjához emelte.”
Igen, lehet az is áldás, ha a Földön nincs többé szenvedés, kínlódás.
Szeretettel: Rita