Ha elfelejteném…,
régről ismert hangon
szólaljon meg lelkemből feltörve újra,
mit jelent a harangok néma csendje:
tétova kezemért van-e, ki érte nyúlna,
ha drámák lopóznak el az ablak alatt,
nyomukban lézengenek olykor intrikák,
köznap temeti a húsvéti örömöt,
az sem egyértelmű, amit mindenki lát.
Ha elfelejteném
magamra ölteni
csendem, mint gondolatoktól foltos páncélt
– hiszen oly sokszor merő rohanás a nap -,
s így kijózanító, váratlan csapás ér,
mielőtt a megrogyott térd porba hullna,
legyen kéz, mely alá színes kendőt terít,
s a mozdulat felette árnyékként suhan,
feltárva szemem előtt titkos jeleit.
Ha elfelejteném
szóra nyitni ajkam,
hangosan igényelni segítő kezet,
pálmaágként boruljon vállaim fölé
hótiszta kéretlen, őszinte szeretet.
S ha egy másik napon megszólítatlanul
megérkezik mégis és előttem megáll
teljes valójában, ki rendbe tesz mindent,
én legyek az utolsó, aki ellenáll.
Ha elfelejteném,
mily súlyos ajándék
a lelkeket összefűző ragaszkodás,
szívem zsongják körül a húsvéti titkok:
az öröm, a szeretet, a találkozás.
Ha önmagamtól nem bírok el azzal, hogy
ne torpantsanak meg utam göröngyei,
ragadják meg kezem szelíd erőszakkal
Isten hibáktól ugyancsak pettyes igazgyöngyei.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
