Blaha Lujza Tér

Blaha Lujza Tér

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Kérem vigyázzanak az ajtók záródnak”.

A „Blaha Lujza Tér következik”

Nem ez nem a Kontroll című filmből van. Bár néha azt kívánnám bár csak onnan lenne.

Véleményem szerint ugyanis ez egyik legjobb magyar film, jó techno zenével. Amikor láttam a moziba András épp be volt lőve.

Az én történetemet maga az élet írta. Sosem gondoltam volna, hogy igaz az a mondás, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa, de nálam pont ez történt. Fiatal voltam és szerelmes lettem egy nálam sokkal idősebb fiúba. Én persze a szerelem nevében lázadtam, hiszen Andrással akartam lenni. A szüleim ellenezték ezt a kapcsolatot. Mit csinál ilyenkor egy lázadó tini? Elszökik otthonról. Mivel Andrásnak épp nem volt lakása, mert már aktív szer használó volt és nekem meg pénzem nem volt albérletre így maradt az utca. Jobban mondva az aluljáró. Azon belül is a Blaha Lujza Tér. Itt éltem én. Hajléktalanként tengődtem és koldultam az ételért.

A legtöbb dolgot abból az időszakból szeretném elfelejteni. Nem emlékezni rá, mintha csak egy rossz filmet látna az ember vagy egy darabot és azt mondja magába kösz én nem erre vettem jegyet. De az élet sajnos néha ilyen. Beülsz a rossz filmekre is.

A pisi szag. Ezt sose felejtem el. Az állott, húgy szag. Semmivel sem lehet összetéveszteni. Hiszen a legtöbb hajléktalan mocskos és büdös. Ahhoz valahogy hozzászokik az ember orra, de a pisiszaghoz nem, soha. Az ital szagát is megszokod és lassan tudod melyik társad éppen milyen piát ivott meg aznap. Főleg télen rossz. Amikor hideg van. Szó szerint oda fagy a pisi az aluljáró koszos aljába. Undorító. Hányás szag és kosz, mindenütt. A fények alig világítanak. Különböző bandák és koldus maffiák mindenhol és kéregetők meg a sticik és persze a dilerek. Andris sokat járt hozzájuk.

Mindent kipróbált. Előszőr ott volt a fű, majd a hernyó később a kokó és végül a szipi, anyagozás. Én meg ott voltam mellette egyedül. Barátok és családi kötelék nélkül. A nagybetűs életben 15 évesen a Blaha Lujza Téri Aluljáróban.

András az anyagért bármit megtett. Hagyta, hogy hozzám nyúljanak, a pénzből neki megvolt a napi adagja. Nekem pedig egyre több verés volt az arcomon.

Mondtam neki, hogy ez így nekem nem jó. Haza akartam menni, de tudtam ebből az életből már nem lehet csak úgy kiszállni, mint ahogy láttam több hajlékony társamat, akik szerettek volna kiszállni. Valaki ott fagyott meg mellettem télen, olyan is volt, aki ott szült a kövön.

Andrást ez nem érdekelte, csak az, hogy be legyen állva. Az mindennél fontosabb volt és persze a techno zene. Az aluljáróba szervezett titkos techno partik, ahol a dílerek úgy cserélnek zacsit, mint más kifújja az orrát. 5 perc a rekord idő. És jöttek egyre többen, egyre fiatalabbak.  És mindegyik repülni akart. Felejteni egy másik filmben lenni. Otthagyni az általuk unalmas életet és belebegni egy szebb, jobb világba.

Én meg a saját nyomoromba tengődtem. Akkor már élő halott voltam. Torz tükörképe saját magamnak. Nagyjából én is úgy nézhettem ki, mint a drogosok. Zombin csak hernyó nélkül.

Aztán egyszer egy idős néni, aki szintén ott élt velük lent az aluljáróba megsajnált. Adott pénzt, hogy telefonálni tudjak. Haza. Féltem. Nem mertem a szüleim elé kerülni, hiszen végig mondták, hogy András nem hozzám való. Az idős néni átkarolt és rám nézett. Azokkal a mély őzikés barna szemeivel és csak ennyit mondott: „kislányom, neked ez a hely nem való. A szüleid szeretnek és aggódnak érted. Menj haza.”

Mai napig emlékszem erre: „menj haza”.

Szerencsém volt. Haza tudtam menni. Egy hétig feküdtem bent a kórházba. Kivizsgáltak, megfürdettek, megetettek. Végre meleg étel volt a gyomromba. Rendes ruha a testemen.

Otthon pedig a szüleim szerető karjaiban voltam.

András totál roncs lett a cucctól. Ő már nem volt önmaga. Tudtam én is megváltoztam. A Blaha Lujza tér nyomai örökre megmaradnak.

A szüleim miután testileg rendbe jöttem kikötötték, hogy terápiára kell járnom, mert éjszaka félek elaludni és ordítozom álmomban, illetve megtiltották, hogy beszéljek Andrással.

Megígértem a szüleimnek és magamnak is, hogy soha többé nem megyek a Blaha közelébe se. Eljártam a terápiás csoportba, hogy tudjak felejteni. Elvégzem a sulit, ahonnan kirúgtak András miatt, majd beiratkozom egy dráma szakkörre. Elkezdtem írni. Az életemről. Azokról a dolgokról, amiket átéltem és az öreg özikés barna szemű néniről. A műveim keringtek az utcán fiatalok körében, mint levelek a szélben. Talán épp egy önmagát kereső lélek olvassa e sorokat. A sorokat, amiket az élet írt és a téma valóban az utcán hevert. Onnan szedte fel.

Az utcáról, ami koszos, büdös, pisi szagú. Még most is érzem a szagot. Pedig már a Blaha Lujza tér is máshogy néz ki. Modern épületek között áll, a járdákat felújították, fák és virágok vannak. Az aluljáró is szebb, de a fojtogató szag még mindig ott van.

Hiába az évek alatt ez az egy dolog nem változik.  Minden más igen.

Kérem tehát Önöket, amikor jegyet vesznek vigyázzanak, mert az ajtók valóban gyorsan záródnak. És nem tudni melyik állomás lesz a következő.

Vége

Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.