Felkelő nap
Egyed-Husti Boglárka írása
A játszótéren szinten már rajtunk kívül nincs senki mi mégsem akarunk haza menni. A nyár utolsó napjait akarjuk még kiélvezni suli kezdés előtt. Szabadok akarunk lenni még egy kicsit. Ebben az évben egész nyáron a „legyetek jót most” szól a rádióból és mi is érezzük, hogy jók akarunk lenni, de nem tudjuk hogyan. Érezzük a változást, de még nem tudjuk, hogy ez jó lesz-e ránk nézve. Gyerekek vagyunk még, de már kamaszként viselkedünk. Néha el bújunk csókot és cigit váltva köszönünk anyáknak, hogy „ne félt minket”, mert mi bár lent játszunk a téren, de tudjuk ez már nem lesz így sokáig.
Ez az utolsó nyár, hogy így együtt vagyunk. Idén ballagunk az általános iskolából és tudjuk, hogy sírni fogunk és örülni is egyszerre. Várjuk, hogy elmenjünk az iskolából el egy másik élet felé, be a gimibe, ahol majd talán végre lesznek barátaink, végre szeretni fognak minket „és nem fog minden fájni”.
„Ilyenek voltunk”-most ez az Ákos szám megy mindenhol, emlékezni sem kell minket semmire. Halkan koptatjuk a gimnáziumi lépcső padját és a női wc félve lépünk be. Mivel nem iszunk és nem szedünk semmit gyorsan kívül kerülünk a népszerűségi listán. Sőt még rajta sem vagyunk. Ott ülünk egyedül padtárs és barátok nélkül négy évig a folyosón. A folyósó lesz a legjobb barát. Neki sírjuk el bánatunk, örömünk és néha titkos verseket, feljegyzéseket teszünk bele. Az utókor számára. Hátha egy hasonló lelki társunk elolvassa talán és egy kicsit át érzi nincs is egyedül.
Elérkezik 2000 év az érettségi évi. Túl pár harsány diszkós bulin, be a főiskolára. Remélve, hogy ott majd végre igazi polgártársak között szellemi eszméket cserélhetünk.
Nézem a társaimat Szalagavatón, ott sírnak ők. Ők, akim négy évig szekáltak engem, bántottak, most meg sírnak. Furcsa ez nekem. Én mosolygok a képeken, belül sír a magányos lány.
A főiskola három év ismét egyedül a folyós már nem tűnik olyan ridegnek, megszokott idegenként köszöntjük egymást. Néha van egy két buli, pár szerelem és az élet nevű játék zakatol tovább.
Jön pár új valóságshow és tehetségkutató, de én továbbra is egyedül ülök vágyom, hogy lássanak végre, de végig láthatatlan maradok.
Átveszem a Diplomám és megyek be a Ménesi útra a másoddiploma felé.
Ott megváltozik minden. Végre lesznek barátaim, fontos a véleményem, szeretnek és érzem végre én lehetek az, aki mindig is lenni akartam: a felkelő nap a szélben.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
