Felhőből szőtt álmok.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Már nincs mit adnom, mindent elvettél tőlem, -amikor ezt a mondatot leírtam, vérzett a szívem, fájt. Kitéptek belőle egy darabott. Akinek írtam az jelentette nekem az egész világot. Szerettem őt. Bár magamnak se vallom be, de még mindig szerettem. Felhőbe szőtt álmokat álmodtam vele.
Amikor elkezdtünk járni, boldog voltam. Ő is az volt. Látszott rajta. Mosolygott. Előttem sosem mosolygott. Amikor pedig mosolygott a száján apró mosoly gödröcske jelent meg. Amikor elmeséltem ezt neki megcsókolt. Azt mondta, hogy ezt még sosem mondta neki senki és, hogy milyen cukin mondtam. Azt is mondta, hogy fontos vagyok neki, hogy nem akar elveszíteni. Most ő is komolyan gondolja. Álmodtam volna? Már magam se tudom.
Mosódnak el a képek. Néha a valóságból álmom lesz aztán olyan mintha az álomba valóság lenne. Sok gyógyszert írt fel az orvos. Egyre tompább az agyam. Egyre kevésbé tudom mi a valóság és hol kezdődik az őrület foka.
Az időm legtöbb részét az ágyban fekve töltőm. Összekuporodva. Pánikbetegség. Ez volt a diagnózis, kisebb idegösszeroppanással. Kezdő vagyok még a szorongásos betegség terén, de tudom az álom nem tágít. A felhő egyre közelebb, szinte átérem a két kezemmel.
Simogat, cirógat, becézget, csókol. Szeret. Ő mondta. A fülembe súgta. Szeretlek. Ezt biztos nem álmodtam. Emlékszem rá. Ott voltam. Rám nézett, megérintette az arcom. Láttam a szemét, azt a szemet, aminek azóta is a rabja vagyok. Ülök fent a felhőn és az álmok egy szinten velem, megállt a lift szállunk ki. Gyorsan levetted a ruhám. Érzem, hogy kívánsz.
Szeretkezünk. Mélyen. Bennem vagy. Érzem. Látom, hogy tetszik. Hallom, hogy élvezed. Sose érjen véget ez a rész. Örökre itt akarok maradni. Megállítani ahogy a dvd lejátszóban megáll a film. Stop, pause.
Aztán fekszünk egymás mellett. Gyorsan terhes leszek. Akarom őt, te nem. Sosem akartál felelősséget vállalni a tetteidért. Aztán ott a kávézóba összeesek. Elvetélek. Már csak a kórházban térek magamhoz. Ez a rész folyamatosan kísért. Szabadulni akarok innen. Nem szeretek itt lenni. Az álom viszont nem enged. Fogva tart. Csapdába estem.
Te írtál nekem, bárcsak ne írtál volna. Most is azt a levelet olvasom, a szavaid megráznak. Nem tudom mit vársz tőlem? Csak annyit írok, amit már tudsz, mindent elvettél tőlem. Semmim se maradt.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
