Akkor hol keressem…

Akkor hol keressem az igazságot
hol keressem a boldogságot?

Mint Krisztus az Olajfák hegyén
esküszegésből szinte vért izzadok
Mikor diplomámat kezembe vettem
az élet szentségére esküt tettem
Háborúban élünk, esküszegő lettem
pedig nemes célokért feltettem életem
Bár túlzás volt a babiloni vágy:
hegymászóként a csúcsra vágytam
hol örömét nem mérgezi a világ,
s az úton szinte minden lépcsőfokon
szinte más-más világ fogadott
De hogy megfojtsa békevágyamat,
s az életnek elsőbbséget ne adjon
Lerágta a tél már maradék erőm
Rirkuló hajam lángra lobbanását várja,
Szembogaram, mint meztelen cseléd,
már nem kér, csak búcsút int feléd,
Érzéketlen s észrevétlen apró műcselek
hálót fontak csonkolt lelkem árnyékára
s már marokban elfér, mi belőkem megmaradt
Álmaimat is megvette fuldokló jelenem
Mit életnek nevezhetek: sikeres négy gyermekem
Tetteikben, tán életre kel, mit verseimbe véstem:
másként, jobban,csupőn egy szóban: szeretetben

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pesti ősz

A pesti Ősz A pesti utca sebei mélyek voltak, de a Corvin köz torkában a szabadság makacsul kapaszkodott a macskakövekbe. 1956 november eleje volt. Az

Teljes bejegyzés »

Mikor a szilva megérett

Edit Szabó : Mikor a szilva megérett Tavasszal kivirul a természet, kertekben virágszirmok bomlanak, zöld levelek nyúlnak majd keményen, hogy minden termést körbe fogjanak. Védjék

Teljes bejegyzés »

Haldoklik világunk

  Világunk akkor lesz tökéletes s boldog, Ha nem kell meghúznod magad vagy elbújnod. Ha egy tálentum láttán majd elnémulnak, De nem kell elnémulnia álmainknak.

Teljes bejegyzés »

Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »