Még vagyok .

MÉG VAGYOK !

Még kapok levegőt .

Kifújom,

Beszívom

Szép rendesen érzékelem .

Soha nem figyeltem ,minek is

Ez magától kell hogy működjön ,

Vagy talán még sem , ezen már

Nem tűnődöm .

Sírok a levegőmért az erdőben ,

A fáktól tanulhatnánk az alázatot

Kellő képen .

Sírok ha megyek az utcán ,

Vagy csak mennék oly tisztán…

De nekem most már oly furcsán…

Mindenki szívja a levegőt ,

Nem látod ? az arcukon a csillogást .

Tovább sírok ,nekem már úgysem

Sok levegő kell .

Oda adom másnak

De hogyan mondjam el .

Hogy felfogja átérezze

Most a IV-stádiumban

Szépen , mint a reggeli harmat

Úgy tűnik el .

Még egy kicsit sírdogálok ,

És írok , a levegőm közé szorulva

Sikítok hogy még halld .

Hogy a tiéd is és sok más emberé ,

Ne rontjuk el ,mert a levegő

Az életünkhöz kell .

2025.06.26.

Author: Szécsi Károly

Az alkotás valami pluszt ad ebben a rohanó világunkban, felszabadítóan és nyugtatóan hat a lelkemre. A belső világomat mutatom meg így. Az érzelmeimet előhívom, láthatóvá teszem. Akik értik a sorok között a mélységet is látják, érzékelik. Alázattal várom mindig, hogy legyen időm az írásra, és nagy nyugalmat érzek általa. Mindenkinek jó tollforgatást! Írni jó!