Kitárva az ajtók, bár reggel van még, korán.
A koncertterem üresen dereng a homályban.
Nyitva a zongora, s te úgy ülsz mellette, mint
párját vesztett fehér hattyú, fekete ruhában.
Nincs, aki alád játssza a mélyebb dallamot…
Mélytől magas hangokig futnak ujjaid tova,
a fekete-fehér mezőn játszva szántanak,
de alattuk nem énekel, most sír a zongora.
Óvatosan telepszem le melléd, hogy érezd,
most se feljebbvalód, se karnagyod nem vagyok,
várok, hogy hozzászokhass jelenlétemhez, mert
ezúttal nincs utasítás, a fájdalmad nagyobb.
A sötétséggel átszőtt, magány lepte tájról
ha engednéd, szépen lassan visszavezetnélek.
Kottáért nyúlva kérdem, „édeset vagy búsat?”
És te suttogva feleled: „szomorúan szépet”.
Úgy ülünk itt, ahogy már olyan sokszor máskor
ültünk egymás mellett, de ma távolinak látszol.
Hangjegyek fejecskéinek forgatagában
magamnak lapozok: te emlékezetből játszol.
A hangokba írt vízesés hömpölygő dala
mintha öntözné a lelked, úgy folyik a könnyed.
Betérők kíváncsi pillantásának tüzében
érted kibírom, de ettől nem érzem, hogy könnyebb.
Fejed vállamon pihen. A nézőtérre intek,
kérve, hogy senki tapsa ne törje meg a csendet.
S bár ura vagyok a háznak, a teremnek, ma
hatalmam annyi csak, hogy neked őrizzem a rendet.
Egész életed kell most a földön tartanom,
ezért nem mondom el a legfontosabbat neked,
majd beszélek róla, ha már elviselheted:
lényed színes főnixmadár, életre tervezett.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
2 Responses
„S bár ura vagyok a háznak, a teremnek, ma
hatalmam annyi csak, hogy neked őrizzem a rendet.”
Szeretettel olvastam soraid.
Rita
Kedves Rita!
Köszönöm szépen!
Örülök, hogy tetszett.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel:
Angéla