Épp hogy csak megfürdött a harmatban.
Aranysugárból szőtt haját hátravetette.
Narancsszín uszálya fodrosan szállt
a tó felett, ahol csak didereg estelente.
Léptei nyomán virágok nyílnak,
rózsaszín százszorszép és halványkék nefelejcs,
szirmuk éled a derengő fényben,
mint titkait feltáró, széthajtott papírtekercs.
Ablakomon épphogy csak benézett,
pillantásom megbújt csukott szemhéjam alatt,
átmosolygott rám a szürkeségen,
s varázsütésre nagy fényességgel felkelt a nap.
Kávéval ülök a kerti székben,
hűvös levegő simítja borzongva arcom.
A nap melengeti a köntösöm
ujjától nem takart kezem, de én még félig alszom.
Újat teremtő reggelek elől
a hajnal tudja, mikor kell visszavonulnia:
párás fényét beissza a nap, a
természet bölcsessége ez, és nem nosztalgia.
Virágok között végigsétálva
kertemben úgy hagyta ott a holnapot, hogy
a leveleken egy harmatcseppet, mint
keserédes könnyet, emlékeztetőnek otthagyott.
Arany uszálya lebeg mögötte,
ahogy vonul a kis tó felé, a fák között.
Az új nap felkeltéig emberi
szem elől rejtett birodalmába visszaköltözött.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.