A magány az soha sem volt énnekem való,
kellett a szó, szép, jó, bátorító, biztató.
Ember vagyok, ezért vágyok embertársakra,
akik odafigyelhetnek olykor egymásra.
Sem remete, sem apáca nem vagyok/voltam,
érző lélek lakozik bennem, ez a múltam,
ilyen voltam és ilyen maradtam, míg élek,
emberektől mindig emberséget remélek.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
2 Responses
kedves Rita, verseidből pont ez az érzés árad. összefoglaltad ars poetikádat.
Gábor
Kedves Gábor!
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Rita