A hold alatt vetkőzik az este,
ruhája csillag, bőre sötét.
A vízbe hajló árnyék rezdülése
úgy simogat, mint egy régvolt emlék.
Szobák falán törött tükrök figyelnek,
csak a csillogás marad, nem az arc.
A poharak tele vannak vággyal,
az ágyak üresek, a szív pedig szavakba fagy.
Ölelnek testek, de nem érnek bőrömig,
szeretnek szemek, de nem tudják nevem.
Én valami fényben állok tán?
Vagy csak az emberi és az isteni határvonalán.
Itt születik az édes magány,
a különlegesség és a seb közös magja.
Mint a Hold, amely mindig más,
mégis ugyanaz minden éjszaka.
Oczeanus
Author: Czermann Olivér
Egy fiatal költő, író és örök vándor vagyok, aki a világ romjain, szerelmeinek csendjein és az idő apró kavicsain keresztül próbálja megérteni önmagát. Az írói nevem Oczeanus – egy név, mely a tenger és az alkony határvonalát idézi: azt a pillanatot, amikor a Nap utolsó sugara még megcsillan a vízen, mielőtt elmerül az emlékezet sötétjében. Írásaim középpontjában az elmúlás szépsége, a felejtéssel való küzdelem és a szerelem – vagy éppen annak hiánya – állnak. Gyakran nyúlok a klasszikus Róma és Hellász motívumaihoz, ahhoz a világhoz, ahol még hittek a szavak súlyában, a hősök végzetében és az istenek válaszaiban. Műveim – legyenek azok levelek, költemények vagy lírai regények – belső időutazások lapjai. Olyan naplók, ahol hajdani tábornokok, elfeledett szerelmek és őszi levelek ugyanazt kérdezik: Mi marad belőlünk, ha már csak a szél az, ami képes emlékezni ránk? Minden sorom célja ugyanaz: meghaladni a felejtést.
