November, szürke, ólomszínű, lehangoló,
Hűvös, de még inkább hideg napok hónapja.
Sokak által nem kedvelt időszak.
Novemberben a barátságtalan hidegben
sokszor még a nap is,
mikor a kakas erős hangja
hajnalban álmából felébreszti,
fejét takarója mögül kidugja, s mikor látja,
hogy milyen bánatos és hideg az idő,
azt gyorsan a jó melegbe visszahúzza,
s esze ágában sincs felkelni.
Egy ideig még alatta ott melegszik,
de aztán mégis diadalmaskodik felette
a kötelesség tudata, s nem nagy kedvvel ugyan,
de előmerészkedik,
és teszi, ami a dolga az égen.
Egy idő után, csak egyre didereg szegény,
s ismét újra, ahogy ezt korábban már tette,
vissza-vissza látogat
a takaró kínálta meleghez,
hogy ott tölthessen el,
legalább néhány percet.
És, ha ezek után engem kérdezel
számomra november mit jelent
talán meglep majd válaszom:
Mégis, a sok rossz ellenére,
Nekem, november kedvencem,
hisz e hónap tizenötödödikén volt a napja,
mikor délután fél négykor, megszülettem,
ezerkilencszáznegyvenhétben.
Istenem, ó, de régen is volt.
És mondom, hogy kedvencem,
még akkor is, ha tudom,
hogy ez a nevezetes nap is,
olyan volt, mint a többi novemberi,
borús, nedves, lehangoló, s igen hideg.
És amint már mondtam,
vagyok e hónap szülöttje,
s, ez bizony jó régi történet,
magam sem hiszem,
hogy ez megtörténhetett.
Pedig megtörtént,
hisz íme itt állok, hús-véren,
mozgok, beszélek, jövök-megyek,
másszóval élek, létezem,
s nem csupán, csak úgy, ide pottyantam ,
de világra jöttem, élek, s majd
elmegyek egy nap, ha szólit a végzet .
S ha elmentem,
talán még nyomot is hagyok,
ha nem is többet, csupán egy cseppet,
hogy éltem.
Itt marad utánam a fiókban
sok versekkel telerótt lap,
kiadásra várva.
Talán, majd egyszer valahol,
egy jószemű szerkesztő
róluk tudomást szerez,
s a kezébe került verseket
ehelyezi oda,hol érdemük szerint
helyük volna, talán egy antológiában.
November a korai naplementék ideje,
az a hónap, mikor szíve szerint
a nap is már az égről korán eltávozna,
annyira egyhangú, unalmas neki
ott fent maradnia a magasban.
E hónap során a nappalok rövidek,
az esték hosszan elnyúlóak.
Jól teszed ilyenkor,
ha fogsz egy vaskos könyvet
és menedékként elmerülsz,
a betűk varázslatos világában.
Hosszú filmeket is ekkor nézzél,
de óva intelek, kerüld azokat,
melyek hóról, fagyról, hidegről szólnak.
Netán, ha szereted a romantikát,
és oly szerencsés vagy,
hogy szobád kandalló melege
teszi hangulatossá,
s már tűz lobog benne,
húzz kőzel hozzá egy kényelmes fotelt,
lábad takard be jó melegen,
idönként húzd ki egyiket, majd a másikat,
s tartsd közel a lobogó tűzhöz,
hagyd, hogy a meleg alaposan átjárja őket,
s így teljes kényelemben elhelyezkedve,
időnként kortyolgass , valami jóféle italt .
Gondolj vissza azokra az időkre,
mikor még erőd teljében, s ifjú voltál.
Merülj el, lubickolj azokban az emlékeidben,
melyek oly kedvesek voltál eddig életedben.
Majd, ha már eleget időztél a múltban,
térj vissza a jelenbe, újult erővel , a mába.
S, ha megérkeztél, és már újra itt vagy,
s mindezek után, az ablakon kinézel ,
már nem látod olyan
reménytelenül elkeserítőnek
még a külső világot sem.
Fogd hát ismét poharad,
kortyolgass belőle nagyokat ,
ekkor megállapíthatod magadban,
hogy minden rossz ellenére,
mégis szép az élet,
még akkor is, ha most,
november hónap napjait éled.
És végül gondolj arra,
hogy akármilyen hihetetlen most még,
de lesznek, jönnek még szép napok,
mikor a nap fent ragyog majd az égen,
ami felhőtlen, s ragyogó kék lesz,
és ekkor boldogan mondogathatod,
hogy mily kellemes a tavasz,
amit majd követ, s ami majd
ugyanúgy eljő, a várva-várt forró,
szép emlékekkel teli évszak, a nyár.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.