Igazgyöngy

Örülj, amíg fájni tud a hű szíved,

hiszen ettől vagy ember, ha még érzed,

éljed át, majd temesd el bánatodat,

ne sajnáld meg boldogtalanságodat.

 

Tudd, hogy mily jó igaz embernek lenni,

a teher alatt nőni, nemesedni,

hisz nem lehet mindig a széllel szállni,

a rögös talajon is meg kell állni.

 

Nem vagy te víg madár, csupán csak ember,

kinek bánatot is viselnie kell,

a fejedre hamut nem szórhatsz mindig,

bánat igazgyönggyé érik a sírig.

 

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Ha adhatnám magam

Ha valaki olyannak szeretne, mint amilyen vagyok, szeretetmorzsáért nem kellene álarcot hordanom, adhatnám magam büszkén, őszintén, lelkesen, kedvesen, avagy olykor sírva, dúlva-fúlva, karmolva, mérgesen. Hiszen,

Teljes bejegyzés »

Surranó szeptember

Mézillat csorog a fák levelén, Erejét veszti a napsugár. Árnyékok szűrik a nyár melegét, Mélykék égbolton gólyacsapat száll. Folyóparton surranó szeptember Narancsszínűbe olt mindent, mi

Teljes bejegyzés »

Itt van az ősz

Itt van az ősz, beköszöntött újra, Napok során a végtelen súlya Üt horgonyt, s a létre nyit ablakot. Lopakodó tél hozza a fagyot. Szikkadtra perzselt

Teljes bejegyzés »

Októberi ég alatt

Sárguló levelek csendben hullanak, S halkulnak kertemben a nyári dalok. Lábam alatt megreccsenő avarban Suhannak télidéző gondolatok. Rőzselángot gyújt szívemben az új ősz, Tüzes nyári

Teljes bejegyzés »

Együtt vagy külön

Együtt vagy külön   Döntést kell hozni, Mely majd szívedben ég; Érzed minden fájdalmát, És minden melegét. Annyira fáj majd, Hogy soha nem felejted; Más

Teljes bejegyzés »

A holdon túli erő

A holdon túli erő   Holdon túli titok, orkánból született árnyék, szikla, mely a Semmit őrzi. Vad tűzvész lobogjon benned, mert csak a lángoló és

Teljes bejegyzés »