Nyári nap a földre nem süthet már többet,
szél száguld a völgyben, holt levelet zörget.
Jégcsákányú sóhaj szívről páncélt tördel,
széttaposott szavak perelnek a köddel.
Lecsúszik a tájról októberi paplan,
betakarnám újra napsugárral halkan.
Aranyhidat épít partok között a tó,
vízen ringó csónak májusról álmodó.
Az őzek szeme most az elmúlásról mesél…
Horgászlépteivel közelít rám a tél.
Üvegszilánkokra tört a füttyös énekem.
Szürke lápok árján úszik a félelem.
Szívemmel ringatott májusi hajnalom,
törmeléktavaszom ősszel újraírom:
betűim között forog egy régi emlék,
álomhálóban vergődő malomkerék.
Kételkedem a létemben, tehát vagyok…
Présházakból kiszöknek kormos angyalok.
Gesztenyelevélhez bújik nyári álom,
megdermed a mókus novemberi árnyon.
Alattam tavalyi lábnyomom felismer,
de megérinteni többé már nem mer…
Törmelékálmaim reménykútba néznek,
jegenye bólogat megadón a szélnek.
Kétöles-patakon Balatonba úszik a bánat.
Elmúlás ecsetje rajzolja a tájat.
Tőkén maradt szőlőfürt hordóra gondol,
kóbor macska kölyke alatta dorombol.
Lázas tavaszunk váróteremben rekedt,
fák évgyűrűit érintem kezed helyett.
Tépett csónak riadt álmát csitítja az éj,
lábujjhegyen szégyenlősen közelít a tél…

Author: Tajti József Zoltán
Tajti József Zoltán vagyok, 1966-ban születtem Zircen, Balatonedericsen élek. Budapesten az ELTE TFK-n diplomáztam 1994-ben. Általános iskolai magyar-történelem szakos tanár vagyok, Révfülöpön tanítok. Kb. egy éve kezdtem rendszeresebben írni, korábban iskolai lapokat szerkesztettem, a sümegi Marcal-parti újságban jelentek meg közéleti írásaim, 2000-ben az 1956-os Műegyetem Alapítvány Az utolsó lövés című válogatásában jelent meg Őszi kokárda című novellám. Utóbbi időkben verseket is írok, de inkább prózai irányultságú vagyok.