El kell mennem ahhoz, hogy szeressenek

Szerettem de engem szerettek e valaha?

Szívem s lelkem a választ kutatja

Mert ha valaki ezt mondja nekem

Attól még lehet a hátam mögött kés a kezében

Miközben vár a megfelelő pillanatra

Mert nem vagyok más csak a következő áldozata

Sokszor fordult már elő velem

Hogy akit szerettem nem az volt akinek hittem

Belépett a bálterembe, maszkját arcára helyezve

Táncra hívott s mondta tartsak vele

Én meg naívan belementem semmit sem sejtve

S amikor megunta levette a maszkot

Elengedte a kezem aztán gonosz mosollyal távozott

Bele se gondolva, hogy nekem mit okozott

Hirtelen megjelent egy fény s én besétáltam

Azzal a gondolattal, hogy itt már nem bánthat

Ezzel a lépéssel rájöttem

El kell mennem ahhoz, hogy szeressenek.

 

(A képet a mesterséges intelligencia generálta a versemhez)

Berecz Klaudia
Author: Berecz Klaudia

Berecz Klaudia vagyok, 2007. április 26-án születtem Budapesten és jelenleg is a fővárosban élek. Jelenleg színművészeti szakgimnáziumban tanulok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Irodalmi Rádió tagja lehetek, köszönöm! Az írás mindig is fontos része volt az életemnek. Egyfajta menekülés is számomra ahol kiadhatom magamból az örömöt és a bánatot is egyaránt. "Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is." ~Nina Collins~

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »

Ki is vagyok én?

  Csak egy szkafanderbe zárt szelíd pillangó, Kinek szívét most elrejté a zimankó. Ki Ady, Babits és Radnóti függője, Pont az, ki saját története főhőse.

Teljes bejegyzés »

Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »