Edit Szabó : Itt vagyok számotokra
Szemünk a lélek tükre – ahogy látja,
„legemberibb érzelem ritmusára ”
visszatükröződni a fájó sebet,
a bölcsességünk jelenik meg benne.
Az emberi bölcsesség egymás iránt,
életünk során lassú,gyakran kivár,
fel kell hozzá nőni,bátornak lenni,
megmutatni,tudok veletek menni.
Együtt a hosszú úton,megtaláltam
itt vagyok számotokra hű barátnak,
kéz kezet fogjon és ne merjen félni,
immár „Eldőlt,ki mer szemünkbe nézni.”
Ki megnyitja szívét embertársakért,
mosolygó tekintettel néz rád azért,
hogy szeretete szívedben lakozhat,
legyen igaz boldogság számotokra.
Ne érezd soha ezt kötelességnek,
hiszen édes érzés,mélyen a lélek
magával viszi,bármerre is mehet,
veletek marad az örök szeretet.
Váci Mihály : Két szívdobbanás című verséből idéztem.
Bőcs,2025.10.12.
Author: Szabó Edit
Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. „Tanárnéni”-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a „VERS”-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette....