Körhinta

Körhinta

 

Sokszor nézem,

Az óriási körhintát;

És rá kívánkozom,

Vizsgálom forgását.

 

Ráülök magam,

S körbe fordul a világ velem;

Az ismert környék most,

Teljesen ismeretlen.

 

Forgok körbe-körbe,

Egy vagyok a sokból;

De óvatos vagyok,

Vigyázz! Ki ne hajolj!

 

Ahogy forog a kerék,

S átfut rajtam a szél;

Úgy érzem,

Hogy ebből sohasem elég.

 

Lassulni kezd a hinta,

Még kicsit örülök a körnek;

De mi lesz velem akkor,

Ha szabadon enged?

 

Megállunk,

Majd rögtön eleresztenek;

Érzem most jött el az,

Hogy én is eleresszelek.

 

A hinta már nem forog,

De én viszont még igen;

Elmosolyodom és tudom,

Hogy belé szédültem.

 

2016.05.10.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Foncsor és hamu

Ott áll… a tükör előtt. A foncsor repedt, a tükör torz, arcát széttörve látja, szeme idegenné fakult, homlokán hideg árnyék gázol át… keresztül-kasul. Éjjel, az

Teljes bejegyzés »

Dermedéspont

Csend lett nevetésed, emléked halk szonár, üres napok telnek, szobám néma, kopár. Régi, tiszta érzés helyén szél sírdogál, nem maradt ott semmi, csak egy rideg

Teljes bejegyzés »
Versek
Sütő Ágnes

A föld hívó szava

Fáj a város harca, sok lüktető fénye, Bár lennék csak porszem, ágyam földnek kérge. Élnék kies tájban, mint egy kék vadvirág, Mely csillagtető alatt iszik

Teljes bejegyzés »

Egy szikra

Egy szikra Vigyázzon azzal a lánggal. Nem is sejti, hogy ebben a szobában minden… én magam is… puszta száraz papírból vagyunk. Egyetlen érintése elég, hogy

Teljes bejegyzés »

Lelked, ha fázik

Edit Szabó : Lelked, ha fázik Lelked, ha fázik, a szíved is fáj, nem látszik arcodon, bent muzsikál, fájdalom érzése mélységekben, nem jut előre a

Teljes bejegyzés »

Mámor-paralízis

Mámor-paralízis   Valóságom helyén van egy gödör, Bennragadtam mély álomba ringva. Szeretetet kívánkozó gyönyör… Semmit sem ér dombokon a dudva. Mossa arcom éj-tavaszi zápor, Beengedtem

Teljes bejegyzés »