Sejtések

*

Az Apa sejtése:

Sejtésem sincs, mit akar a főnök –

miért hívat? Tudtommal minden

tőlem telhetőt megtettem, hogy

jól teljesítsem a feladatot, amit

rám bízott.

Akkor mégis, mi ez a nyugtalanság

bennem? Sőt, már valósággal ideges

vagyok… Igaz, a múlt héten

bejelentették, hogy elsejétől már

nem kap mindenki új szerződést…

Na de, velem mindig elégedettek voltak,

szóval… vagy nem? Fene vinné ezt a

bizonytalanságot!

– No, jöjjön, Kovács, hogy vagyunk, hogy vagyunk?

Sejti már, miért hívattam? – szól a főnök

majdnem kedélyesen. – Nézze, essünk túl rajta,

nem kertelek, maga az egyik, akitől

hamarosan megválunk. Nem mondom, hogy

nem dolgozott jól, de kis cég vagyunk, s ugyebár

egyre drágul minden, az anyagbeszerzés, adózás,

miegymás… a cég is ott spórol, ahol tud…

– Ahol tud! – visszhangozza sápadtan a férfi, akit

éppen most küldtek padlóra.

Hogyan mondjam meg ezt otthon az asszonynak?

A jövő héten lesz a születésnapja, meg akartam lepni

egy hétvégi wellnesszel, vagy hogy is hívják

manapság. Hát, milyen ajándék lesz ebből? Pedig

jó asszony, igazán megérdemelné, miként a más felesége.

Évek óta már úgysem voltunk sehol.

*

Az Anya sejtése:

Elpirulva-elmélázva álldogál a tükör előtt az

asszony. Jobbra fordul, balra fordul, méregeti magát.

Melleit tapogatja, érzékenyek. Hasát simítja.

Majd felnevet.

Sejtem, mi lehet… első alkalommal is így volt.

Először a melleim nagyobbodtak meg, alig lehetett

hozzájuk érni. És késik is, vagyis nem jött meg.

Juj, mikor mondjam meg az embernek? Igaz, hogy

akartunk másik gyermeket, csak még nem most –

előbb legyen stabil a munka, erősödjünk meg anyagilag,

éljünk kicsit, mielőtt megérkezne a kis testvér…

Az első úgyis olyan váratlanul, hirtelen érkezett, most

megfontoltabbak leszünk. Felújítjuk a konyhát,

aztán a szobákon is van még rendezni való, hely kell

majd az új jövevénynek is.

Na, majd néz nagyot a férjuram meg Danika,

ha megtudják, mi az új felállás!

Még egy pillantás a tükörbe, lám, más a szeme csillogása,

más a mosoly a szája körül… olyan sejtelmes…

Ilyen dolog ez.

*

Danika sejtése:

– Mi ez a csörömpölés? Asszentségit, ki törte be az ablakot? –

hallatszik a szomszéd süvöltése.

A fiúk az utcán tipliznek, mire a szomszéd kiér, már csak Dani

marad félősen, remegve a ház közelében.

– Dani! – szól rá erélyesen a férfi. – Mi volt ez?!

– Én… ne tessék haragudni… nem… csak a lábam… megcsúszott,

és… de nem volt szándékos, csak a labda ilyen szerencsétlenül… –

dadogta a fiú lehajtott fejjel.

– Na, jól van! – mondta enyhültebben a szomszéd. – Sejtettem,

hogy nem szándékosan csináltad. Figyelj, velem is megesett ilyen

fiatal suhanc koromban. De lényeg, a lényeg: ki kell fizetnetek,

mégpedig mielőbb, mondd meg apádnak! Hűvösödnek az esték,

nem maradhat így, holnap reggel hívom is az üvegeseket.

– Igen, szólok! – ígérte összeszorult szívvel Dani, sóhajtott egy

mélyet, sejtette, hogy ez az este hosszúra fog nyúlni.

*

Epilógus:

Az esti vacsorához hárman ülnek le, apa, anya, gyerek… paprikás krumpli

van az asztalon, jó is az, a háziasszony tudja, hogyan készítse el

kedvük szerint… kenyeret is törnek hozzája, de valahogy furcsamód ma

este senkinek sem ered meg a nyelve, mint máskor szokott.

Gondolataikba merülve eszegetnek – mintha csak sejtenék, ha

valamelyikük megszólal, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint

vacsora előtt.

* 

(© Nagy Erzsébet – 2025. szeptember 7.)

2025. november 3. Üdvözlöm az erre járókat !🙂
Nemrég született ez az írásom, műfaját tekintve verses próza vagy prózai vers, kinek, hogyan tetszik jobban.
A hívószó a „Sejtés” volt, amint megpillantottam, máris éreztem, hogy ebből lesz „valami”, nagyon hamar megszületett. Olybá tűnik, maga a téma már bolyongott bennem. Fogadjátok szeretettel !🙂