Csillaglesen


*

Szellő rebben, a
Hold ragyog –
csak én vagyok
meg a csillagok.

Nyújtózkodom,
bemérem,
hátha valamelyiket
elérem.

De mindegyik
oly messze van,
s én kezem nyújtom
hasztalan…

Végül, mikor nem bánom,
feltűnik a láthatáron
egy ezüstösen csillogó,
kéklő fényben ragyogó.

Ez most már a
Csillagom,
minden este őt
várom!

*

(© Nagy Erzsébet – 2022. augusztus 6.)
2025. november 16. Üdvözlöm az erre járókat !🙂 Ma egy könnyedebb hangvételű versemet hoztam el, nem akartam egymás után két nehéz témájút. Csak annyi történt, hogy azon az augusztusi estén kimentem a lépcsőre, egy kicsit a Holdas-csillagos égboltban gyönyörködni. Felpillantottam az égre, s máris megjelent bennem ez a kis vers. Úgyhogy be kellett jönnöm leírni, addig ismételgettem, hogy el ne röppenjen. Fogadjátok szeretettel !🙂

 

L. Nagy Erzsébet
Author: L. Nagy Erzsébet

Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy „vajon, mire gondolt a költő”, mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...

4
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. a versszakok végén a pontok talán egy kicsit jobban megtörik a verseden végivonuló dallamot. pedig az egész leginkább egy szuszra olvasva adná át legjobban azt, ahogy az írás születhetett…

    Gábor

  2. Köszönöm, Gábor, lehetséges, én mindent úgy igyekszem átadni, ahogy bennem megszólal, érzéseim szerint rakom az írásjeleket, természetesen ügyelve a helysírásra is (ami viszont nem mindig egyezik az érzéseimmel).
    Üdv : Erzsébet🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »

Híd a köd felett

Híd a köd felett   Hideg kövön tiszta lángok, Az esti csendben ég a múlt. A szélben halk imádságok, S közben minden elcsitult.   Megfáradt

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kaplonyi Dániel Attila

A világítótorony utolsó őre

  Előszó A tenger számtalan titkot őriz. Vannak történetek, amelyeket soha senki nem mesél el, és vannak fények, amelyek nem azért világítanak, hogy utat mutassanak

Teljes bejegyzés »