Végtelen idő

Végtelen időben elszédül

az ember, benyomások jönnek

ismeretlenekkel.

Bólintó érvek kísértenek

végig, szakadó indulatok

repítenek égig.

 

Táguló láthatár szemedbe

repül, tükröződik vissza

de könyörtelenül.

Előtérbe kerül és később

meg hátra, majd eltűnik, a

végtelen világba.

Sáfrány János
Author: Sáfrány János

Kaposváron születtem, 5 éves koromig ott is éltem, majd elköltöztünk Dunaújvárosba. Az általános iskolát a Vasvári Pál Általános iskolában végeztem, középiskolát a Bánki Donát Szakközépiskola középfokú gépész szakán. Katonai Műszaki Főiskolán gépjármű-üzembentartó szakon végeztem, majd felsőfokú OKJ-s környezet és hidrotechnológus lettem. Dolgoztam biztonsági vonalon és tűz és munkavédelmi vezetőként, környezetvédelmi megbízottként. 2023-ban jelent meg a verseim első száz , 2025-ben a verseim második száz verseskötetem. Mindegyik 100-100 versemet tartalmazza. Mindig szerettem a verseket. Középiskolai irodalomórákon nagy költőink verseiből, meg kellett tanulnunk egy-egy versszakot, majd el kellett mondanunk az egész verset. Nagyon sok sora eszembe vésődött a verseknek, most is tudom, és merítek belőlük a jelen eseményeire.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Távolság Tartva

  Távolság Tartva Valahogy mindig kilógok a történetből – talán mert nem írták meg rendesen a szerepem. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy

Teljes bejegyzés »

Ajtó a hithez

   Ajtó a hithez   Az Isten házában neked minden ajtó nyitva áll.   A templom oltárán az égi fény a hitről mesél.   Száz

Teljes bejegyzés »

Magyar hazánk

   Magyar hazánk   Az ékes Magyarhon büszkén őrzi a múlt csodáit.   A haza mindenkor. Ezt vésd kőbe! Mert ő érted él.   Egy

Teljes bejegyzés »

Az én hazám

  Az én hazám   Egy porszem a magyar haza földjén nekem a minden.   A magyar szép honban az évszakok varázsa hódít.   A

Teljes bejegyzés »

Kovács Gergely: A kert

      Bármit mondhatott volna utolsó szavaival Bonyhádi Lajos, nyugalmazott gépészmérnök. Élete utolsó perceiben csak ketten álltak ágya mellett. Felesége néhány évvel korábban hunyt

Teljes bejegyzés »

Pár lépésre a lélektől

Pár lépésre a lélektől   Tudatomba szökik az izgalom, Lassan hozzá indulok; Remeg minden testrészem, Majd elájulok.   Hozzám szól egy hang, Indulj el te

Teljes bejegyzés »