A lélek útja

     A lélek útja

 

 

 

Az emberi lélek csillogó fényben halad az örökkévalóság felé.

A mélységes tisztaság kíséri a kifürkészhetetlenül végtelen útján.

 

Az emberi léleknek, a végtelenbe vezet az útja,

melynek örökké hűs, kristályos, áttetsző és tiszta vizű a kútja.

 

Az emberi lélek titokzatos hangszereken játszik.

Az ékes hangokat a végtelenben dúdolja milliónyi láthatatlan hangszóró.

 

A lélek nagysága és varázsa abban rejlik,

hogy örökké mutatja az utat a halhatatlanoknak.

Végtelen útján arra kéri a megértő szívet,

hogy a boldogság kapuját nyissa ki, mindenkinek.

 

Cserepka István

Cserepka István
Author: Cserepka István

Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka családban, Istvánnak kereszteltek. Édesanyám szeretettel, édesapám mesteri gondviseléssel tanította fiú gyermekeit. Szakközépiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem el. A kedves iskola magyar irodalom szakos tanárai, megismertették velem a vers elemzés rejtelmeit. Verseim játékos rímei, kezdetben utazások humoros perceit, unokáim születéseinek meghitt pillanatait örökítették meg, majd megszülettek a hálaadó, a nőnapi, az anyák napi, a szerelmes, a tájleíró és a hazaszeretet sugárzó alkotások. Írásaim megjelentek a Polikróm folyóiratban, az Erdőkertesi naplóban és a Csomádi hírharangban. Erdőkertesen élek a családommal. Terveim, álmaim, műveimmel a ma generációját és az utókor emberét érzelmekben gazdag, hazaszerető, a múltat idéző, az édesanyákat, a nőket, a szülőket, a nagyszülőket tisztelő és a jövő felé tekintő alkotásokkal megajándékozni.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »

Híd a köd felett

Híd a köd felett   Hideg kövön tiszta lángok, Az esti csendben ég a múlt. A szélben halk imádságok, S közben minden elcsitult.   Megfáradt

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kaplonyi Dániel Attila

A világítótorony utolsó őre

  Előszó A tenger számtalan titkot őriz. Vannak történetek, amelyeket soha senki nem mesél el, és vannak fények, amelyek nem azért világítanak, hogy utat mutassanak

Teljes bejegyzés »