Lázam vagy

Ha kórlapom lenne, szerepelne rajta, mit okozol,
Láz gyúlt a szívemben, hol békés csend honolt.
Nem kín ez, inkább fénylő lobogása,
Mint hajnalban születő, gerlepár dalolása.

Pulzusom benned él, minden dobbanás felel,
Nevem a neveddel egy ütemen terül el.
Ha betegség vagy, légy bennem édes láz,
Mitől a tél is tavaszba fordul át.

S ha gyógyulás várna rám, nem kérem azt se már,
Hisz benned égni szebb, mint száz múló látomás.
Legyen e láz örök, szelíd és tiszta fény,
Mely benned és bennem egy égboltig beteljesült lét.

S ha egyszer csend borul majd minden dobbanásra,
Emlékünk lesz egymásnak egyetlen vallomása.

 

Sörös Erik
Author: Sörös Erik

Szeretettel köszöntöm Önöket! Sörös Erik vagyok, idén töltöm be a harmincegyedik életévemet. Faddon élek, Pakson dolgozom. Verseimben meghatározó szerepet töltenek be azok a helyek, amelyekhez a mindennapjaim és az emlékeim kötnek. Fadd esetében különösen a Duna holtága és Fadd-Dombori jelenik meg visszatérően az írásaimban, míg Paks kapcsán a gesztenyesor, a Duna-part, valamint az a sajátos légkör, amely a várost körülveszi. Ezek a terek számomra nem csupán helyszínek, hanem hangulatok, élmények és belső történetek hordozói. Legszebb emlékeimet köszönhetem ezen Tolna megyei helyeknek! 1995.07.21-én születtem Szekszárd városában. Középiskolai tanulmányaimat Szekszárdon végeztem, ahol tovább mélyült az irodalom iránti érdeklődésem. Örömmel találtam rá az Irodalmi Rádió munkájára, mert közel áll hozzám az a nyitottság és elhivatottság, amellyel teret adnak kortárs alkotóknak és személyes hangú megszólalásoknak.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Úton a szabadság felé

Úton a szabadság felé Néha csak menni vágyom csendesen, messze a zajtól, az emlékeken (…) Egy napfényes út, egy halk pillanat, ahol a lelkem végre

Teljes bejegyzés »

Vargánya.

Vargánya. Vágyod már az erdő békéjét, nyugalmát?Gyere, járd a bükkös s tölgyes savanyú talaját. Lélegezd be a fák, a bokrok, az avar s vadak illatát. Hallod? Hallgasd

Teljes bejegyzés »

Megvilágosodás útján

Szétporladt hamvaimból csak hagyom, hogy az az Új valami bennem feltámadjon. Belső fénnyel belőlem kiragyogjon, A szeretet szívemben szabadon áramoljon. Érzem új énemet, mit annyira

Teljes bejegyzés »

Falevelek

Falevelek   Csodálom a fákat az ablakon kitekintve, integetnek vidáman, új színekbe öltözve.   Egy falevél ismét ringvatáncot lejt, könnyedén, recsegve megcsókolja a földet.  

Teljes bejegyzés »

Apró szívek

Apró szívek   Mily’ szép kék szeme, amikor rám tekint, amikor hozzám simul, rám hajol.   Megcsókol, most is rám kacsint, lágyan megérint, apró szíveket

Teljes bejegyzés »

Zokog az ég

Zokog az ég   Zokog az ég csendesen, könnyeivel mossa az egész földet, szomorú minden.   Fájdalmak tetőznek, rohanó emberek sietős léptekkel menedéket keresnek.  

Teljes bejegyzés »