mindinkább

Meghalok, és te észre sem veszed, csendben hagyom itt e világot. Hátra hagyok mindent, mindent mi eddig bántott, itt hagyom a világod. Egyedül maradsz, rám

Eső voltam, s nyári záporként, hajadon végig csorogtam. Lemostam arcod minden ráncoló bánatát, s szemeid csillogásában úgy érintettem bőröd, mintha nem jönne el a holnap.

S jajj, hiába fáj a szív, ha az elme nem akarja, mint rozsdás eke a szántót, tíz körmével a földet kaparva, próbál fölé szállni a

Behunytam a szemem egy percre, s minta isten elhagyott volna. Mert ha porban is jártam, kezem tiszta, lábam szárazat taposna. De most a sár az

Minden nap várom a csodát. A csodát, ahogy hazaérek, belépek a szobába és te ott ülsz az ágyam szélén. Egy pillanatra meg fagy a levegő,

Késve érkeztem, és te már nem vártál. Nem volt türelmed. Sem hozzám, sem az időhöz. Nem akartad tudni, hogy mit, miért teszek. Pedig én veled