A tárgyak lelke – szépirodalmi pályázat

„A tárgyak lelke”

az Irodalmi Rádió pályázata és új antológiája

lehetőség az Irodalmi Rádió következő antológiájában való szereplésre,
az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.

Tudnivalók:

1. A pályázat kiírója: Irodalmi Rádió

2. A pályázat kiírójának e-mail-címe: palyazat@irodalmiradio.hu

3. A pályázat címe: „A tárgyak lelke”

4. A pályázat célja: Alkotói verseny szervezése, új antológia kiadása és színpadi irodalmi műsor rendezése a pályázatra beküldött szépirodalmi alkotásokból.
„Egy Gyűrű mind felett” – a Gyűrűk Ura legismertebb sora, s egy olyan regényfolyam, ahol egyetlen tárgy játszik központi szerepet. Nem kell azonban sokat kutakodni olyan tárgyak után, amelyek meghatároznak egy-egy szépirodalmi alkotást. Nem működne a Harry Potter-sorozat varázspálcák nélkül; A Pál utcai fiúk is szegényebb lenne a grund zászlaja hiányában, vagy el sem tudnánk képzelni azt, hogy Nyilas Misi ne kapjon pakkot, ill. azt, hogy Örkénynél Tóték dobozok nélkül létezzenek. További történetekben és versekben is fontos, szimbolikus szerepe van egy-egy tárgynak. Pl. Vörösmarty A vén cigányában a hegedű, Gogolnál a köpönyeg, Maupassant-nál az ékszerek, Szabó Magdánál a kulcs, s sorolhatnánk még.
Most tőled várunk olyan novellákat és verseket, ahol egy tárgyról írsz, az játszik benne fontos szerepet.

5. Pályázhatnak:
bárki, aki magyar nyelven alkot, életkortól függetlenül

6. Megjelenés:
Antológiában: A helyezett és sikeresen szerepelt művekből válogatáskötetet készítünk, amit az eredményhirdetésen bemutatunk, s amit 2026. április végétől meg lehet majd vásárolni könyvkereskedelmi partnereink hálózatában is (Líra Könyv Zrt., Könyvtárellátó).
Felolvasóesten: A helyezett és sikeresen szerepelt alkotásokból felolvasunk az eredményhirdetésen, amit 2026. április 25-én, szombaton tervezünk megvalósítani a Fedák Sári Színházban (1238 Budapest, Soroksár, Hősök tere 21.)

7. A pályázat formai követelményei:
Egy pályázó maximum 10 művet küldhet be a pályázatra.
Egy pályázati űrlap kitöltése és beküldése kötelező
Egy mű maximális hossza max. 3 gépelt oldal lehet a következő formázás szerint:
– A/4-es lap – mindegyik margó 2,5 cm – betűtípus: Times New Roman 12-es – sorköz: szimpla
Kérünk, hogy versek esetében ne hasábolj!

Kizárólag a weboldalunkon található pályázati űrlapon lehet benyújtani a pályázatot:
Megnyitom az ŰRLAPot, pályázatot küldök be
Pályamunkákat nem áll módunkban visszaküldeni.

8. A pályamunkák formai és tartalmi követelményei:
Formai kötöttség nincs. Olyan pályamunkákat nem tudunk elfogadni, melyeket az NMHH vagy a magyarországi jogszabályok jogsértőnek ítélhetnek nyelvezetük, tartalmuk miatt. (Értsd: obszcén szavak, ill. kifejezések, becsületsértés, stb.)

9. A pályázatok és pályázati díjak beérkezésének határideje: 2026. március 20. éjfél

10. Pályázati díj:
Beküldött művenként 1000 Ft+ÁFA = 1270 Ft
(beküldött alkotásonként, pályamunkánként egyezerkettőszázhetven forint).
A rádió blogszerzőinek az első beküldött alkotás térítésmentes.
A blogszerzők listája: https://irodalmiradio.hu/alkotok/
A pályázati díj tartalmazza az adminisztrációs és szervezési díjakat.
Az átutaláshoz szükséges információkat rendszerünk az űrlap kitöltését követően küldi meg a pályázó ott megadott ímélcímére.

Pályázati díjat nem áll módunkban visszafizetni.
A pályázati díjról a számlát a pályázati űrlapon megadott névre és címre állítjuk ki.

11. További információk kérhetők:
Telefonon: 70/616-8684
Facebookon: https://www.facebook.com/zsoldoshazaspar/
vagy e-mail-ben: palyazat@irodalmiradio.hu

12. Zsűrizés:
Az antológiába bekerülő művek kiválasztását és rangsorolását az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád és Adrienn végzik.

13. Eredményhirdetés:
2026. április 25-én, szombaton tervezzük megvalósítani a Fedák Sári Színházban (1238 Budapest, Soroksár, Hősök tere 21.)
A pályázaton sikeresen szereplő szerzők ímélben fognak meghívást kapni az eseményre.
A belépő ára 1000 Ft/fő lesz.

14. Jutalmazás:

A legjobb alkotások szerzői oklevelet és könyvjutalmat kapnak, alkotásaik megjelenési lehetőséget kapnak orgánumainkban, felvételt nyernek az Irodalmi Rádió állandó szerzőinek alkotógárdájába.
Műfajonként első, második és harmadik helyezések is kiosztásra kerülnek.
Az első helyezettek díjat is átvehetnek majd szerkesztőségünktől.

A sikeresen szereplő művek szerzői közül többen különdíjban, ajándék- és könyvcsomagban részesülhetnek. A sikeresen pályázók nyertes művei bekerülnek nyomtatott antológiánkba, lehetőséget kapnak a honlapunkon való szereplésre és elhangozhat művük felolvasóest-sorozatunk keretében, továbbá bekerülhetnek az Irodalmi Rádió alkotói közé. Tagjainkat segítjük irodalmi pályafutásukban, lehetőségeket kínálunk számukra, általunk kiadott könyveiket népszerűsítjük.

15. Antológia rendelés és átvétel:
A sikeresen szereplő alkotásokból antológiát készítünk. A pályázó a pályázatban való részvétellel elfogadja, hogy legalább 1 példányt köteles megrendelnie a könyvből.
Az elkészült könyv ára 4500 Ft lesz.
A könyvet az eredményhirdetéssel egybekötött könyvbemutatón lehet majd megvásárolni szerkesztőségünktől. (Csak az a szerző köteles megvásárolni, aki bekerült a kötetbe.)
Aki nem tud eljönni a rendezvényre, az a pályázó az eredményhirdetést követő 30 napon belül köteles megvásárolni a megrendelt példányait a lira.hu hálózatán keresztül. A vásárlásról szóló bizonylat (blokk vagy számla) lefotózott vagy beszkennelt példányát a kiadvany@irodalmiradio.hu ímélcímre kérjük a vásárlást követő 5 napon belül elküldeni.

16. A benyújtott pályázat érvénytelen, amennyiben:
– nem érkezik be a határidő lejártáig egy db elektronikus példány a pályamunkából
– nem érkezik be a határidő lejártáig egy db hiánytalanul kitöltött elektronikus példány a pályázati űrlapból
– nem érkezik be a határidő lejártáig a pályázati díj
– nem magyar nyelvű a pályamunka
– jogsértő tartalmú a pályamunka
– nem rendel antológiát a pályázó
– korábbi pályázatunknál antológia rendelési kötelezettségét nem teljesítette a pályázó
– egy vagy több ponton nem felel meg a pályázati kiírás egyéb követelményeinek

17. Melléklet
Megnyitom az ŰRLAPot, pályázatot küldök be

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Csengettyű

Ébresztő! Hirtelen lárma… lelkem előle tovaszállna; de álmaim alatt már szétfut a nap, s fejembe szökik ezer gondolat. Fénycsengettyűk hangja szelíden körbevesz, s lassan nyit

Teljes bejegyzés »

A fák dala

Edit Szabó : A fák dala Utam során integetnek a nagy fák, magasra nőtt jegenyék az út szélén. Alulról már kopnak az ágak oly rég,

Teljes bejegyzés »

Míg világ a világ

Itt leszek akkor is, ha utolér a végzet. Szálló lelkem bejárja a világmindenséget. Itt leszek, ha ünnepelsz, vagy épp szomorú vagy. Csak mondd, suttogd el

Teljes bejegyzés »

Sehol Minden

Baksa mesélt nekem a halálról meg az idők kezdetéről. Először nem értettem, mi a különbség, de mostmár tudom, hogy az idők kezdetén még sehol nem

Teljes bejegyzés »

Veréb és Őz

A vásárban láttam egy érdekes karkötőt. Ezüst volt, díszes, de csak kifinomultan. Magában nem lenne annyira különleges, csak az a kő. Az a francos kő

Teljes bejegyzés »

Régen rossz

Belefojtottam magam A jólvanezígybe Félek, hogy ezért Megítéltetek Hogy megálltam Hogy elfogytam A belenyugvásba Fulladtam Hallom, ahogy Azt mondod: “Ha ezt érzed, Régen rossz!” Author:

Teljes bejegyzés »