A két kisegér, meg a macska

Cincogi néni és Vinnyogi bácsi a kamrában keresgélték az eleséget. Volt nekik két kicsi kölykük, akik otthon fogócskáztak. Amikor erre ráuntak, kisurrantak az udvarra. 

Gyönyörű tavaszi nap volt. Ahogy az első meleg napsugarak elérték a földet, az udvar hirtelen megtelt színekkel, illatokkal és élettel. A földből elsőként a hóvirágok bújtak elő. Azt követték a lila és sárga krókuszok, a bólogató nárciszok, a bódító illatú jácintok, és az ezer színben pompázó tulipánok. A gyümölcsfák, mint a cseresznye, a meggy vagy a barack, fehér és rózsaszín szirmokba öltöztek. A pázsit és a bokrok levelei a legélénkebb, legüdébb zöld színben tündököltek. Kismadarak boldogan trilláztak az illatos faágakon. Ekkor megjelentek az első sárga lepkék, a zümmögő méhek és a dongók, akik a nektárt keresték. A két kisegér, ahogy sétáltak, egyszer csak megláttak az udvaron egy tálkát, abban pedig tejet, mellette pedig egy másik tálkában macskatápot.  

-Nézd, finomság!- kiáltotta az egyik.

– Együk meg! – jelentette ki a másik. Buzgón nekiálltak a lakmározáshoz. Már úgy jól laktak, mint a duda, majd kidurrantak, amikor az egyik a szeme sarkából megpillantotta a macskát.

– Ott a macska! Fussunk! Szaladjunk!- kiabálta ijedten. 

-Fussunk! Szaladjunk! – kiabálta rémülten a másik. Nyakuk közé kapták az icike-picike lábaikat és úgy futottak, mint a nyúl… azaz, hogy csak szerettek volna, mert úgy teletömték a hasukat, hogy alig bírtak pucolni. A macska meg már vészesen a nyomukban járt.

– Ó, ti gézengúzok! Ó, ti haszontalanok! Megettétek az ennivalómat? No, várjatok csak! Elkaplak benneteket és szőröstül-bőröstül felfallak!

– Azt csak szeretnéd!- kiáltották foghegyről az egérkék és futottak tovább. Már bent voltak a lakásban… már a konyhában… a macska már a farkuk végét kapdosta, amikor elérték a kamra lyukát. Próbálták magukat betuszkolni, de hiába. Először egyik, aztán a másik próbálkozott, de nem sikerült. Közben a macska már majdnem elkapta…, de valahogy mégis sikerülte egérutat nyerniük és három kört futottak a konyhában. Aztán újra odaértek a lyukhoz. A másiknak sikerült gyorsan betuszkolni az egyiket, majd a másiknak is sikerült az utolsó pillanatban bebújni utána. A macskának csak a mancsát sikerült. Az egérkék két oldalról: jobbról is, és balról is beleharaptak egy jó nagyot a macska mancsába:- Nyaú! Nyaú! Miaú! Miaú!- kiáltotta fájdalmában, majd könnyes szemmel a fájdalomtól, és duzzogva, mert pórul járt, hagyta ott az egérlyukat. Az egérkék pedig csodálkozva néztek egymásra:

-Az hogy lehet, hogy az előbb még nem fértünk bele a lyukba, utóbb pedig igen?

Gani Zsuzsa
Author: Gani Zsuzsa

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a gyermekek teljes személyiségfejlesztését, a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink megbecsülését. Írás az egyik hobbim. Az irodalom és költészet szeretete táplálja lelkem. Jó érzés szárnyalni gondolataimmal. Szabadidőmet a családommal töltöm. Szeretünk utazgatni, sétálni, kirándulni. Megjelent könyveim: – 2018. Gani Zsuzsanna: Illemtudó mesék /Katica- könyv- műhely/ Bekerült az Aranykönyv TOP 10- be – 2019. /Előző könyv folytatása/ Gani Zsuzsanna: A Bummbele nyuszi család kalandjai 1. Számos folyóiratban, antológiában jelentek, jelennek meg verseim, meséim, történeteim. Tagja vagyok: Poet / irodalmi portál / 2016- óta Holnap Magazin Csermelyi Sándor irodalmi asztaltársaság 2021. óta Napkorong Irodalmi portál 2016. óta IRKA – Irodalom-kedvelők klubja 2016. óta és néhány más Fb irodalmi csoportnak

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Pár lépésre a lélektől

Pár lépésre a lélektől   Tudatomba szökik az izgalom, Lassan hozzá indulok; Remeg minden testrészem, Majd elájulok.   Hozzám szól egy hang, Indulj el te

Teljes bejegyzés »

Éjszakai bagoly

Éjszakai bagoly lettem.  Egyedül, itt ülök szobámban,   szótlan.   Künn kuvikol a sötét éjszaka.  Már rég elmúlt éjfél,  de itt bent a fény ég még.  Fáradhatatlanul írok.  Megállni, pihenni nem tudok.  Egyre

Teljes bejegyzés »

Egy hét Alpulluban

Az égszínkék tavaszi égbolton fehér barika felhők sokasága legelészett. Lassan ketté oszlottak és előtűnt egy keskeny sáv a partok között. Milyen lélegzetelállítóan szépet teremtett a

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

A szabály az szabály!

Végre eljött a tavasz! A fagyos márciusi napok után szokatlanul meleg április köszöntött be. A természet ébredni látszott téli álmából. Egyre gyakrabban és hosszabban sütött

Teljes bejegyzés »

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban március A paneltömb szikáran magasodott a játszótér fölé, mint egy mereven sötét takaró, amit valaki a lélegző világra terített. A napfény

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet.   Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap…bandukoltam az égi fellegek könyvtárába és összefutottam

Teljes bejegyzés »