A pad a tóparton
A városi tópart délutáni fénye mindig aranyszínűre festette a vizet. Lilla gyakran járt ide tanulni, mert a hullámok halk csobogása jobban megnyugtatta, mint bármilyen lo-fi zene. Aznap azonban nem a matekfüzet miatt ült le a régi, kopott padra.
Hanem mert remélte, hogy Bence is megjelenik.
Bence, aki mindig túl hangos volt a folyosón, túl sokat nevetett, és túl könnyedén lopta el Lilla figyelmét. A fiú már hetek óta kerülgette őt, mintha valami láthatatlan kör táncolna körülöttük. Lilla nem tudta eldönteni, hogy ez barátság vagy valami több – de a szíve minden alkalommal gyorsabban vert, amikor a fiú ránézett.
Most is így történt.
– Szia – szólalt meg Bence, amikor mellé ért. A hangja halkabb volt, mint szokott. – Tudtam, hogy itt leszel.
– Honnan? – kérdezte Lilla, és próbált nem elpirulni.
– Mert mindig akkor jössz ide, amikor gondolkodsz valamin – felelte Bence, és leült mellé. – És… azt hittem, ma is gondolkodsz.
Lilla összezárta a füzetét.
– Talán – mondta. – De nem a matekon.
Bence elmosolyodott, de most nem a szokásos, széles vigyorral. Inkább félénken, mintha ő is bizonytalan lenne.
– Tudod… – kezdte, majd megköszörülte a torkát. – A múltkor, amikor együtt mentünk haza, azt mondtad, hogy szereted, ha valaki őszinte veled.
– Igen – bólintott Lilla. – Mert abból legalább tudom, hol tartunk.
Bence mély levegőt vett.
– Akkor most őszinte leszek. Nagyon kedvellek. Nem csak úgy… hanem úgy igazán. És nem akarom tovább úgy tenni, mintha nem így lenne.
A tóparti szél megmozgatta Lilla haját. A szíve hevesen dobogott, de nem félelemből. Inkább abból a különös, bizsergető érzésből, amit csak akkor érez az ember, amikor valami jó történik vele, amire titokban már régóta vágyott.
– Én is kedvellek – mondta ki végül. – Már egy ideje.
Bence arca felderült, mintha a napfény belülről gyújtaná meg.
– Akkor… lehetek melletted? Úgy igazán?
Lilla bólintott, és a fiú óvatosan megfogta a kezét. A tenyerük meleg volt, és olyan természetesen simultak egymáshoz, mintha mindig is így kellett volna lenniük.
A tó vize aranyban csillogott, a madarak lassan hazafelé repültek, és a pad a tóparton tanúja lett annak, ahogy két fiatal szív végre megtalálta egymást.
Author: B. L. Pécsi
36 éves vagyok, Sajóörösön élek. Az írás számomra nem csupán hobbi, hanem egy olyan önkifejezési forma, amelyen keresztül megoszthatom a világról alkotott gondolataimat és érzéseimet. Kedvenc témáim közé tartozik az emberi kapcsolatok mélysége, a mindennapok apró csodái és az ifjúsági irodalom. A zsánerek amiben főképp alkotok, a fantasy, romantikus ya, lírai hangulatú művek.