Egy megfakult fénykép
Egy elsárgult levél
Egy tengerkék szempár
Egy sóhaj
Egy régi nyári emlék
Egy lány
Te egykori Kedves,
Most, mikor nézem a képed,
szememben sötét fények égnek,
emlékek kélnek.
Remeg a kezem,
miközben fogom a képed,
s magam sem hiszem,
hogy többé már nem vagy velem.
Elhagytál egy másikért.
Elmentél
s még búcsút sem intettél.
Emléked fájó, s azóta is szívem
fájdalom marja,
nem múló,
hollófekete bánat rágja.
Vajon most hol járhatsz?
Hová mehettél?
Magamban kérdem,
miközben képed nézem.
De válasz rá nincsen,
csupán kezemben tartott képed
néz rám némán vissza.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.