Délibáb a tengerparton

Délibáb a tengerparton

 Véletlen volt csupán?! Nem tudom. A szüleimmel nyaralni mentünk, amikor láttam őt!

Minden este kiültünk a kis faházak teraszára és hallgattuk a tenger morajlását, és csodáltuk a Hold visszatükrözését a vízen, ami lágyan végigsimítja! A tengerparti lágy homokban több száz lábnyom rajzolódott ki.

Szüleim jó éjszakát kívánva nyugovóra tértek. Én lassan sétáltam a tengerparton és gyönyörködtem a tájban. Jó érzés volt, ahogy a szél simította végig napbarnított bőrömet. Elgondolkodva néztem magam elé, minden lépésem megfontolva lesütött szemmel, mintha a finom homokszemcséket akarnám megszámolni.

Csend uralkodott és csak a Hold világította meg a tájat, időnként a szelídnek tűnő tenger háborogva, mégis gyengéden nyaldosta a partot, magával sodorva a homokot.

Gondolataim elkalandoztak és még a sirályok hangja sem zökkentett ki.

A távolban egy alakot pillantottam meg. Nem tudtam mi volt. Ahogy feltűnt, úgy el is tűnt! Talán egy délibáb… Nem foglalkoztam vele. Folytattam lassan megfontolt lépteim.

Egy vékony, fehér áttetsző hosszú köntöst viseltem, amit az időnként feltámadó szél testemhez szorított, engedve hogy kirajzolódjon körvonalam!

Felpillantva ismét láttam az alakot, közben azon tűnődtem – hogy nem vettem előbb észre, hiszen már csak pár méter választott el minket!

Egy középmagas férfi volt, aki egy rövidnadrágot viselt, és felső meztelen testén vízcseppek csillogtak, haját a szél összekócolta. Arcát a holdfény világította meg, de semmit nem tudtam leolvasni róla! Vajon ő volt a délibáb amit láttam?!

Amíg magamban morfondíroztam, Ő egész közel ért hozzám, talán köszönt is…

Átlagosnak véltem, de amikor már egész közel volt, a két szempár magával ragadott! Mélyfekete szempár volt, amely melegséget sugárzott. Kis idő eltelt, amíg felfogtam, mi is történik valójában, talán a tenger látványa, és az egzotikus táj váltotta ki ezt…

Szeme igézően hatott rám. Mélyen a szemembe nézett, és nekem egy örökkévalóságnak tűnt, pedig csak pár perc lehetett mindössze. Mire észbe kaptam, csak azt láttam, hogy távolodik!

Nagyot sóhajtottam, a tenger morajlása és a sirályok látványa most visszazökkentett a valóságba. Visszafordultam, de már eltűnt a fekete szempár.

Lassan elindultam vissza a kis faházakhoz, ahová csak a csillagok kísértek és a lágy szellő.

Sokat tűnődtem azóta is hogy ez valóság volt, vagy csak egy délibáb…?!

Elekes Tímea Izabella
Author: Elekes Tímea Izabella

Elekes Tímea Izabella vagyok, író, költő és blogger. Írásaim középpontjában leggyakrabban az emberi lélek, az érzelmek, az önismeret, a természet és az elfogadás témái állnak. Különösen fontos számomra az autizmus világának hiteles és érzékeny bemutatása, hiszen autista kisfiú édesanyjaként ezt a mindennapokban is megélem. Verseim, novelláim és riportjaim több helyen megjelentek már: antológiákban, magazinokban, online irodalmi felületeken, valamint korábban újságokban is publikáltam. Több önálló verseskötetem jelent meg az elmúlt évek során, legutóbb pedig „A Csend Hangjai – Zénó meséje” című mesekönyvem látott napvilágot, amely az elfogadás és megértés üzenetét szeretné közelebb vinni az olvasókhoz. Hivatalos weboldalam: izamuvek.hu

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A tök nem alma!

Szeretem az ősz színeit, de talán még annál is jobban az ízeit. Az édes szőlő, a sült gesztenye és a sütőtök semmihez sem fogható finom

Teljes bejegyzés »

Az ihletről

Bús Berzsenyi nemes szava A Múzsához repül tova: „Felvonsz a porból, s szememet A nap felé függeszted.” Számomra az a menedék, Ha költészetemben derűs minden.

Teljes bejegyzés »

Bizonytalanság

Bizonytalanság   Kerületem lámpái alatt este, Halkan kísér a köd, A szikrázó fény mégis, Szívembe költözött.   A köd megszólít, Majd leplet húz szívemre, Elgondolkodom…

Teljes bejegyzés »

A lángoló csend hangja

    A lángoló csend hangja   A hallgatásban, amit nekem adsz, megnyugszik minden kedves, régi szó. Te a hideg téli fák alatt velem vagy,

Teljes bejegyzés »

Hatodik emelet

Ez az írásom a Zöldkalamáris Könyvkiadó Amikor megismertelek című antológiájában jelent meg.   Egy koranyári napon az albérletembe tartottam az egyetemről.  A panelházba érve áporodott

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

A menny kapujában

A mennyország kulcsait sietve nekem adta Péter, Őrizzem, míg elrepül, beszélnie kell már Istennel. Néztem csak a karikát, vajon hány is lóghat rajta, De megszámolni

Teljes bejegyzés »