Mindig is imádtam olvasni. Gyerekkoromban a nyári szünetek meghatározó tevékenysége volt számomra az olvasás. Majd következtek a munkás évek, inkább évtizedek, amikor erre jóval kevesebb lehetőségem volt. Illetve akkor is sokat olvastam, de olvasmányaim jelentős részét a szakirodalom tanulmányozása töltötte ki. Kémia-fizika szakos tanárként a kezemben tartott könyv akkoriban inkább az adathordozó szerepet töltötte be, fehér papíron fekete festékmolekulák, amelyek érdekes szakmai információkat közvetítettek. A világot évtizedekig egyenletekben, molekulaszerkezetekben és fizikai-kémiai törvényekben láttam. Ezeken kívül még a pedagógiai és a pszichológiai írásokat szerettem. Elsősorban a megismerési folyamat izgatott, ezért sok tudománytörténetet is olvastam, melyek közt több életrajzi vonatkozás is megjelent. A tudományban jeleskedő emberek élete sok esetben rendkívül tanulságos. Két kedvencem is van, Galileo Galilei és Madame Curie. Utóbbi különösen érdekes és megható emberi történet női mivolta miatt, hogy miként is küzdött sok férfi kollegája között az igazáért.
Aztán eljöttek a nyugdíjas évek, és a könyv szerepe hirtelen megváltozott. Rájöttem, hogy egy regény gerince ugyanúgy egy egész világot tart össze, mint ahogy az atommag az elektronokat. Ma már, amikor kinyitok egy kötetet, abban nem képleteket keresek, hanem az emberi természet ’katalizátorait’: mi indít be egy konfliktust? Hogyan bomlanak fel és állnak össze új kötéssé az emberi sorsok? Szinte olvasási láz lett rajtam úrrá. Ekkor éreztem meg, hogy a sok absztrakt természettudomány után szükségem van a humán meglátásokra. A levezetések és bizonyítások után emberi történeteket szeretnék megismerni! Legyenek azok történelmi, vagy kitalált személyek cselekedetei. Valósággal elvarázsolt az olvasás. Ahogy korábban láttam magam előtt az atomok, molekulák világát, az Univerzum messzeségét, úgy most a történetek, az emberi cselekedetek peregnek előttem, mintha filmet néznék.
Nagyon sokat tanulok az olvasmányokból. Szinte most, már idős koromban tudatosul bennem az, hogy mennyire érdekes és sokrétű az emberi természet. Milyen sokféle embertípus létezik. Mennyire másképp élhetik meg a különböző szereplők ugyanazt az eseményt. Milyen megható emberi sorsok lehetségesek. Hogyan keletkezhetnek az emberi konfliktusok és miként lehet azokat feloldani?
Szeretem az általam olvasott regények esetében megnézni, hogy mások miként vélekednek a műről. Az interneten már nagyon sok ismertető megtalálható, írott formában és videon is. Elsősorban reál beállítottságú ember lévén, számomra ezek az írások segítenek a művek értelmezésében. Nem feltétlenül fogadom el a közzétett véleményeket, azt saját magam alakítom ki. Elsősorban abban jelent nekem segítséget, hogy a mű minden lehetséges aspektusát észrevettem-e? Ténylegesen minden elemző kritika mutat új értelmezési lehetőséget. Tagja vagyok egy olvasókörnek is, ahol havonta olvasunk el egy regényt. Az azokról való beszélgetések nagyon tanulságosak és minden esetben tudunk újat mondani egymásnak a kiválasztott műről.
A történeteken kívül érdekesek számomra az írói megoldások sokféleségei is. Mindentudó elbeszélőként van jelen az író, vagy belebújik egyik szereplő bőrébe és egyes szám első személyben meséli el a történetet? Mennyi párbeszédet alkalmaz? Hogyan írja le a párbeszédeket? Hogyan kezdi és miként fejezi be az írást? Hogyan adagolja az információkat? Hogyan jellemzi a szereplőket? Miként utal a szereplők érzelmeire? Hogyan tagolja az írását a szerző? Ezek a meggondolások mind-mind segítenek az írásban is.
Hivatásomat azonban nem hagytam el, csak átalakítottam. Korábban szakkönyvekről írtam ismertetőket. Ma már irodalmi ismertetőket is írok, de a módszerem maradt a régi, tanári szemlélet. Nem kész megoldásokat akarok átadni az olvasónak, hanem kérdéseket is megfogalmazok a művel kapcsolatban. Olyan kérdéseket, amelyek – akár egy jól felépített kísérlet – elvezetik az olvasót a saját igazságának megtalálásához. A könyv számomra nem csak papír és ragasztás, hanem az a tárgy, amely megtanított arra, hogy a levezetések és bizonyítások mellett az emberi történet a legnagyobb és legizgalmasabb talány.
Több száz novella, regény elolvasását követően természettudományos alapképzettségemet, szemléletmódomat felhasználva egy újszerű elemzési módszert alkottam meg, amely kicsit közelebb hozza a humán és a reál megismerést. A pszichológia szerint az emberi gondolkodást a történetmesélés jellemzi, a világ dolgairól ekképp alkot magyarázatokat (Pléh 2015). Ezek a magyarázatok leegyszerűsítettek és nélkülözhetetlen szerepük van önmagunk, mások és a valóság (társadalmi, természeti, technikai) megértésében. Az egyszerűsítést nevezhetjük úgy is, hogy modellezi az adott jelenséget, ahogy azt a természettudományokban szokás, például a mozgások leírása során elhanyagoljuk a súrlódást, amikor a mozgó test kiterjedése nem érdekes, akkor az anyagi pont modellt használjuk, stb. (Marx, Marx – Tóth 1985).
Ez azért szükséges, mivel képtelenek vagyunk mindig mindent észrevenni, majd cselekvéseink során figyelembe venni. A jelenségekről alkotott magyarázatok olyan, a népi pszichológiában gyökerező leegyszerűsített típusukat, kategóriákat alkotó, tipizáló magyarázatok, amelyek révén saját magunk, mások és a „világ” viselkedését megmagyarázhatjuk, illetve előre jelezhetjük. Ezek határozzák meg cselekvéseinket, vagyis lehetővé teszik számunkra, hogy alkalmazkodni tudjunk társadalmi-, technikai- és természeti környezetünkhöz.
A szociális tanuláselmélet szerint sokat tanulunk mások példáiból, cselekedeteiből (Bernáth 2017). És itt jön a képbe az irodalom, elsősorban a regények és novellák. Ez éppúgy igaz a népmesékre, mint a már nevesített szerzők műveire. Leendő cselekvéseinket előre elképzeljük, többet is, mint amennyit ténylegesen végrehajtunk (mentálisan szimuláljuk) (Shah 2025). Ez az álmodozás, amelynek során elgondoljuk azt is, hogy környezetünk arra miként fog reagálni. Feltevéseket alkotunk, mi történik, ha ezt és ezt teszem? Mintegy hipotéziseket fogalmazunk meg.
Újonnan szerzett tapasztalásainkból nyomban szelektálunk is minden esetben. Mi volt fontos számunkra és mi nem? Egy adott eseményt mindannyian másképp írunk le, másképp élünk meg. Ezért nehéz a nyomozók feladata, hogy eldöntsék a sok tanúvallomás alapján, hogy ténylegesen mi is történt. Azért szerencsére vannak objektívnek nevezhető tények, mint például fénykép/videó felvételek, melyeken rajta van az idő, stb.
Az irodalmi művek szereplői különböző karaktereket jelenítenek meg. Például idős ember, karizmatikus vezető, nyomozó, áldozat, férj, feleség. A szerző mintegy modellt alkot. Ezt követően a modellt felruházza egyedi tulajdonságokkal megalkotva a tényleges karaktert. Majd különböző elképzelt élethelyzetekbe helyezi őket, amelyek a való élet egy-egy részét modellezik, ami hasonló egy laboratóriumi kísérlethez, mintegy a való élet laboratóriuma.
A részletek leírásában is lehet hasonlóságot találni a természettudományos és az irodalmi alkotások közt. Az egyes természeti jelenségek leírásához differenciálegyenleteket használunk, kicsi léptékben vizsgálva azt. Ez némileg hasonló ahhoz, amikor az író egy-egy pillanat, vagy nagyon rövid időszak történéseit írja le részletezve minden mozzanatot, gesztust.
A történet leírása során túlzások is megjelennek, egyes személyek, események dramatizálása, hogy az adott jelenséget, a modellkaraktert még egyértelműbbé tegye az író. Olyan túlzó jeleneteket, párbeszédeket iktatnak be, amelyek nem valószínű, hogy a való életben úgy, egy az egyben előfordulnak. Ezzel a dramaturgiai hatást kívánják elérni. Különben unalmas lenne a jelenet, az írás, a mese. Napjaink képzőművészetében az ősi alkotásokhoz hasonlóan ismét találkozunk leegyszerűsítésekkel.
A természettudományos modellek esetében is hasonló a helyzet, például nem létezik pontszerű test, de ha az adott mozgás vizsgálata során nem lényeges a test mérete, kiterjedése, akkor ez jól használható közelítés, idealizáció. Hasonlóan a merev test, nyújthatatlan fonál, stb. példák esetében.
Bernáth László (2017): Tanulás és emlékezés. In: N. Kollár Katalin – Szabó Éva (Szerk): Pedagógusok pszichológiai kézikönyve I. rész. Osiris Kiadó. Budapest. 296−398.
Marx György (1985): Előszó. In: Boros Dezső – Fodor Erika – Sarkadi Ildikó: Fizika I. Tanári kézikönyv. Gimnázium. 9. Tankönyvkiadó. Budapest.
Marx György – Tóth Eszter (1985): Modellalkotás a természettudományos nevelésben. In: Boros Dezső – Fodor Erika – Sarkadi Ildikó: Fizika I. Tanári kézikönyv. Gimnázium. 9. Tankönyvkiadó. Budapest.
Pléh Csaba (2015): A tanulás és gondolkodás keretei. Typotex. Budapest. 82−110. o.
Shah, Bijaf (2025): Gyógyító olvasás. Irodalomterápia mindenkinek. Partvonal Könyvkiadó. Budapest. 112. o.
GEMINI AI felhasználása a szöveg véleményezéséhez.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/