Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves, dolgos ember, akit mindenki csak Endri Papinak hívott.
Papi különleges volt: nála mindig minden működött. Ha valami elromlott, ő megjavította. Ha valaki szomorú volt, ő megvigasztalta.
És ha éppen senki nem kért semmit, Papi akkor is csinált valamit, mert szerette, ha a világ rendben van.
Papi nagyon szerette a természetet. Sokszor állt meg a kertben, és nézte, hogyan táncol a szél a fák levelei között.
– Látjátok? – mondta mosolyogva.
– A természet mindig mesél, csak figyelni kell.
Azt is szerette, ha esett az eső, villámlott vagy süvített a szél, mert ő értette az ég nyelvét.
Mindenről tudni akart, amit az időjárás mesél, és gyakran jegyzetelt a kis füzetébe: „ma 27 fok, enyhe szél, felhők szaladnak kelet felé.”
Volt neki egy kedvenc kamerája is.
Ezzel fényképezte a világot, de nem úgy, ahogy mások. Ő a szépséget látta meg mindenben: a virág szirmában, a nevető arcokban, a naplementében, sőt, néha még egy rozsdás szögben is.
Mert Papi tudta, hogy minden dologban ott lakik egy kis darabka fény.
Egy napon Papi nagyon elfáradt.
Nem panaszkodott, nem szólt senkinek, csak mosolygott, és csendben tűrte, hogy fáj.
A családja minden nap ott volt mellette, és Papi boldog volt, mert tudta, hogy őket szereti a legjobban a világon.
Aztán egyszer, amikor a nap éppen lebukott a domb mögött, Papi csendesen elindult felfelé…
Nem szólt senkinek, csak becsukta a szemét, és a szíve hazatalált.
Azóta, ha az unokák felnéznek az égre, látják, hogy a felhők néha különösen szépen sorakoznak.
A szél is mintha súgna valamit:
– Itt vagyok… csak most fentről nézem a világot.
És amikor az esőcseppek a párkányon kopognak, ők tudják, hogy Papi fényképez. Ott ül valahol a felhők tetején, kamerával a kezében, és figyeli, hogy minden rendben van-e.
És ha valaki nagyon hiányolja őt, a szél halkan megsimogatja az arcát, mintha csak azt mondaná:
„Ne féljetek, gyerekek…
Nem mentem el, csak a felhők közé költöztem. Innen is szeretlek benneteket, és mindig figyellek.”
Author: Kollár Nélia
1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

