Elüldögélek itt a csöndben,
körülcsapongnak égi árnyak,
alig mocorgok álmos ébren,
e furcsa este erre szállnak.
Beburkolódzom illatukba,
a félhomály akár a bársony,
a végtelenre bízva újra,
varázsszavakra rátaláljon.
De így, pogány subámba fagyva,
hatalma nincs a végtelennek,
s ha legbelül szorong a karma,
akár egy ősi, tiszta lélek,
hiába vágyok önmagamra,
csodák, szirének el nem érnek.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.